A Kállay-címer

Kállay András volt főispán védnöksége alatt megjelent Szabolcs vármegye monográfiája (1900, szerk.: Borovszky Samu) ezt írta a család címeréről: „kékben, farkát szájában tartó koronás zöld sárkány által alakult körben, alul két veres szív által kísért, törzsétől szakított vassisakos, bajuszos fő, a sisak nyílt szélébe egy hal kapaszkodik. A pajzs jobb felső sarkában félhold, a bal sarkában arany-nap ragyog. Öt­ágú korona fölött három sisak.” Majd a címertakaró leírása után: „Pajzstartók: két arany-oroszlán. Jelmondat: »In asperis et prosperis.«” (Szó szerint: Embertelenségben és boldogságban, költőibben: Balsorsban és szerencsében.) Ezt a Kállay-címert azonban nem adományozták, úgy tűnik, a főispán állíttatta össze talán éppen a fenti kötethez vagy más jeles alkalomra. 

Ugyanis a család a 19. század eleji címerleírást – amelyet a családtörténet-író Nagy Iván tett közzé – a  címerben található zöld sárkány, a sisakos fej, a piros szívek és a ponty után így folyatatta: „A pajzs fölötti sisak koronáján egy páncélos kar könyököl, kivont kardja hegyén vérző török fejet tartva. Hagyomány szerint a farkát a szájában tartó sárkány onnan jőve a címerbe, mert [Kállai] János I. Mátyás korában a Sárkány-rend vitéze volt, s állítólag egy csata alkalmával egy törököt a vízbe szorítván, ott agyonszúrta és nyakát szegvén, midőn a fejét kardja hegyére vette volna, azzal együtt egy hullára érkező pontyot is kihúzott a folyamból.”

Címerkép a Kállay János (Panyola, 1735-Biri, 1810) részére Mária Terézia által adományozott grófi rangemelésnek a Királyi Könyvekben bevezetett szövegéből ( 1778. március 13). A császári kamarás ( 1770) gyermektelenül halt meg, így a grófi cím sem öröklődött.

Mindebből kitűnik, hogy az egyik leggazdagabb levéltárral rendelkező családnak – a hatalmas anyagot, melyben több mint 7000(!), Mohács előtti oklevél van, 1874-ben adták örökletétbe a Magyar Nemzeti Múzeumnak – a 19. században már nem volt meg a címeres levele, vagy talán nem is volt olyan a család birtokában. Ugyanis a família – amely múltját írásosan 1224-ig tudja visszavezetni – a Balogsemjén nemzetségből ágazott ki (más családok, a Domahidiak, a Panyolaiak mellett), amelynek ősi címere – mint az Árpádoknak a turulmadár – a hal volt. Ezzel az állattal már Mátyás király idejében sem tudtak volna mit kezdeni – a költött mesén kívül –, hát még később! A Sárkány-rendről a történelemkönyvekben olvastak, de igazolni ma sem tudjuk, hogy bármelyik Kállai a rend