rubicon

A Kádár-kép metamorfózisai

24 perc olvasás
Kádár János egyéniségéről és történelmi szerepéről a hazai és a nemzetközi közvéleményben ma igen ellentétes vélemények léteznek, s köztudott, hogy a róla alkotott kép a múltban, tehát Kádár élete és tevékenysége során gyakran változott, többször szélsőséges formában. Az alábbiakban ezeket a változásokat és hátterüket próbáljuk feltárni az őt ismerő, eleinte természetesen igen szűk körben, majd az egyre szélesedő közvéleményben. Természetesen e rövid áttekintés célja nem lehet a történések hű és pontos rekonstruálása, csupán ezek képi lecsapódása, rögzülése a környezetben, illetve a közvéleményben.

Az effajta áttekintés magától értetődően nem törekedhet semmiféle teljességre, hiszen a hosszú évtizedeken át vezető szerepet játszó, nemzetközi reflektorfényben ténykedő politikusról egyrészt áttekinthetetlenül sokat írtak és beszéltek, másrészt a róla alkotott vélemények mindig is megoszlottak. Ám mindeme különbözőségekben és mindeme változásokban többnyire mégis volt rendszer, néha valamiféle konszenzus is kialakulhatott, ennélfogva talán nem reménytelen vállalkozás az egyes időszakokra, életszakaszokra leginkább jellemző – többnyire persze ellentmondásos – Kádár-képet felidézni.

Kádár János egyénisége legalább olyan szerepet játszott az iránta megnyilvánult és máig megmutatkozó érdeklődésben, mint változatos politikai pályája, bár a kettő aligha választható szét. Nem véletlen, hogy eddig legalább három drámai mű főszereplője lett. Az elsőt, Robert Ardrey nálunk ismeretlen darabját a londoni Piccadilly Theater mutatta be Shadow of Heroes (Hősök árnyéka) címmel 1958-ban, a másik kettő, Kornis Mihályé és Sziládi Jánosé a közelmúltban keletkezett. Az első Kádár-életrajz megírására 1974-ben tett kísérletet egy neves amerikai publicista, William Shawcross.

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.