A jogfosztottság évei

Közvetlenül a második világháború utáni években a Magyarország és Csehszlovákia közötti viszony egyik legmeghatározóbb eleme a magyar kisebbség jogfosztása és a kitelepítésére irányuló törekvés volt. A németekkel és magyarokkal szembeni csehszlovák politika szorosan összefüggött a csehszlovák állam 1938–1939-ben bekövetkezett felbomlásának cseh és szlovák interpretálásával.

A cseh és a szlovák politikai elit – saját felelősségét „feledve” – az ország német és magyar lakosságát nevezte meg a felbomlás fő okozójaként, s a két kisebbséget olyan ötödik hadoszlopnak nyilvánította, amely az állam területi épségét és szuverenitását fenyegeti. A németek és a magyarok kollektív bűnössége ürügyén soha vissza nem térő lehetőséget látott korábban sem titkolt célja megvalósítására: a kisebbségek nélküli Cseh­szlovákia megteremtésére.

A cseh–szlovák nemzetállami törekvések ugyanakkor nem voltak új keletűek, azok gyakorlatilag egyidősek a csehszlovák államisággal. Cseh­szlovákia létét és határait már a két világháború között is az országhoz csatolt kisebbségek számának csökkentésével és az országhatárok etnikai határokká alakításával kívánták biztosítani.