A jobbágyok bírhatási jogáról

Negy­ven­há­rom év­vel ezelőtt, mi­dőn az ősi al­kot­mányt vég­rom­lás­sal fe­nye­ge­tő sú­lyos idők el­múl­tak, s a nem­ze­ti kép­vi­se­lők új­ra össze­gyül­te­nek, hogy pol­gá­ri sza­bad­sá­gunk vér­ző se­beit or­vo­sol­ják, az 1790-di­ki or­szág­gyű­lés meg­nyi­tá­sa­kor szép lel­ke­se­dés­sel mon­dot­ta azt be­kö­szön­tő be­szé­dé­ben az ak­ko­ri per­so­na­lis: „hogy az or­szág töb­bi la­ko­si­nak il­len­dő és mér­sék­le­tes sza­bad­sá­ga s a tör­vényt szer­ző ha­ta­lom­hoz ra­gasz­ko­dó bi­zo­dal­ma, tör­vé­nyei­nek fő­al­kot­má­nyá­ban gyö­ke­re­zett bá­tor­ság­nak egy kü­lö­nös ol­tal­ma”. Fi­gyel­me­tes­sé tett ez ál­tal a je­les fér­fiu min­den jó ha­za­fit azon leg­biz­to­sabb út­ra, me­lyen nem­ze­ti füg­get­len­sé­günk megerő­sí­té­se legin­kább esz­kö­zöl­he­tő, s az or­szág vi­rág­zó nagy­sá­ga ta­lán egy­kor lé­te­sít­he­tő; ne ves­sük meg te­hát fi­gyel­mez­te­tő ta­ná­csát, mert va­ló­ban ide­je már, hogy a ha­zá­ban la­kó nyolcz mil­lió nem­te­len­nek il­len­dő és mér­sék­le­tes sza­bad­sá­gá­ról is legalább egy­rész­ben gon­dos­kod­junk. Nincs ezen sza­bad­ság­nak na­gyobb aka­dá­lya ha­zánk­ban, nincs a nem­ze­ti mí­ve­lő­dés