A jellem és a szerep

Személyes jellemvonásokról beszélve nem bizonyos sajátos képességekre gondolok, amelyek segítették őket szerepük eljátszásában. Nem olyasmire tehát, hogy az első Bonapartét három képessége tette Napóleonná: memóriája, figyelemmegosztási képessége, valamint az, hogy minden helyzetben tudott aludni. Nem Rákosi nyelvtehetségéről és diktátormemóriájáról van szó (a kádergarnitúra harmadik szintjéig minden funkcionárius személyi anyaga a fejében volt, és mindenkit arcról megismert), nem arról, hogy Révai autodidaktaként szerzett műveltségével Lukács Györggyel összehasonlítható marxista teoretikussá vált. Még csak nem is Kádár sakk- és kártyatehetségéről, valamint arról, hogy 1956 után jó érzékkel tudta alakítani a kisembert, felismerve: Rákosiék vezérkedése után ezt jól fogadja majd a társadalom. Erkölcsileg minősíthető személyiségvonásokra gondolok, olyanokra, amelyeket kedvezőtlen esetben jellembeli fogyatékosságnak szokás tekinteni.