rubicon

A jellem és a szerep

12 perc olvasás
Történelmi személy esetében nehéz megállapítani a személyes jellemvonások és a szerep összefüggését. Rákosi, Gerő, Farkas 1945-ben a sztálinista csúcsfunkcionárius típusának jellegzetes példányaiként jelentek meg a magyar politikai életben. Egyikük esetében sincsenek ismereteink arról, hogy személyes vonásaik tették volna őket különösen alkalmassá a sztálinista csúcsfunkcionárius szerepére vagy pedig más okból jutottak a csúcsra, s azután a szerep magához idomította jellemüket. Kádár az a ritka eset, akiről megbízhatóan tudhatjuk, hogy két jellembeli fogyatékossága meghatározta egész politikai magatartását. Ezek, durván kifejezve: Kádár gyáva volt, és munkakerülő.

Személyes jellemvonásokról beszélve nem bizonyos sajátos képességekre gondolok, amelyek segítették őket szerepük eljátszásában. Nem olyasmire tehát, hogy az első Bonapartét három képessége tette Napóleonná: memóriája, figyelemmegosztási képessége, valamint az, hogy minden helyzetben tudott aludni. Nem Rákosi nyelvtehetségéről és diktátormemóriájáról van szó (a kádergarnitúra harmadik szintjéig minden funkcionárius személyi anyaga a fejében volt, és mindenkit arcról megismert), nem arról, hogy Révai autodidaktaként szerzett műveltségével Lukács Györggyel összehasonlítható marxista teoretikussá vált. Még csak nem is Kádár sakk- és kártyatehetségéről, valamint arról, hogy 1956 után jó érzékkel tudta alakítani a kisembert, felismerve: Rákosiék vezérkedése után ezt jól fogadja majd a társadalom. Erkölcsileg minősíthető személyiségvonásokra gondolok, olyanokra, amelyeket kedvezőtlen esetben jellembeli fogyatékosságnak szokás tekinteni.

Kádár gyávasága

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.