A hivatásosak

A pros­ti­tú­ció nem­csak az egyik legősibb, de már az em­ber­ré vá­lás előtt is gya­ko­rolt mes­ter­ség. Meg­fi­gyel­ték, hogy va­don élő nős­tény csim­pán­zok gyak­ran éle­lem fe­jé­ben en­ge­dik át tes­tü­ket a hí­mek­nek, s nemegy­szer olyan ar­cot vág­nak köz­ben, mint­ha azt akar­nák mon­da­ni: „Azért en­nél a ro­hadt ba­nán­nál töb­bet ér­de­mel­nék, drá­gám!” Az em­be­ri pros­ti­tú­ció na­gyon komp­lex üz­let: va­la­ha szent volt, sok­szor és sok he­lyütt til­tott, most büsz­kén és szé­gyen­te­le­nül pro­fán. A pros­­ti­tuál­tak va­ló­szí­nű­leg min­dig azt kép­vi­sel­ték, ami a kul­tú­rá­juk­ban a leg­fon­to­sabb volt: az el­ső ut­ca­lá­nyok a sze­re­lem is­ten­nő­jé­nek és a ter­mé­keny­ség erői­nek kép­vi­se­lői vol­tak, és a szent ün­ne­pek bi­zo­nyos nap­jain áll­tak ren­del­ke­zés­re. Mo­dern hú­gaik vi­szont már a hét min­den nap­ján, na­pi 24 órá­ban kap­ha­tók, le­he­tő­leg kész­pén­zért, bár időn­ként már hi­tel­kár­tyát is el­fo­gad­nak.