Többször is megesett a történelemben, hogy egy háború lezárása után a győztesek szembefordultak egymással. A bécsi kongresszuson 1815-ben olyannyira kiéleződtek Napóleon legyőzőinek ellentétei, hogy a brit és az osztrák külügyminiszter titkos szövetségi szerződést írt alá a legyőzött Franciaországot képviselő Talleyrand-nal a porosz és orosz kormány ellen. A második világháború lezárását követően azonban jóval veszélyesebbnek bizonyult a győztesek közt kialakult ellentét: az atomfegyverek az egész emberi civilizációt pusztulással fenyegették. Ezért a történészek körében sokkal élesebben vetődött fel a kérdés: melyik fél tehető felelőssé a kapcsolatok megromlásáért?
A hidegháború nem olyan volt, mint a többi háború. Mindkét fél óriási mennyiségű nukleáris rakétát halmozott fel, s bármikor készen álltak kilőni azokat szárazföldről, tengerről vagy levegőből. Sokan el is szánták magukat arra, hogy megtegyék, hiszen az elrettentés sikerének az volt a feltétele, hogy a másik fél elhiggye: ellenfele készen áll a harcra. Ugyanakkor a nukleáris fegyverek pusztítóképessége messze meghaladta katonai hasznosságukat. Ahogy Edward N. Luttwak aradi származású amerikai hadtörténész megfogalmazta: túl hatékonyak voltak ahhoz, hogy a kölcsönös elrettentésen kívül másra is használják őket.
KatePróbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.
