A hatalom és a vadászat

A kü­lön­bö­ző pár­tok ve­ze­tői, a fegy­ve­res tes­tü­le­tek ma­gas ran­gú pa­rancs­no­kai, a kor­mány, va­la­mint a me­gyei tes­tü­le­tek ve­ze­tői jár­tak ezek­re a te­rü­le­tek­re va­dász­ni. A va­dá­sza­ti jo­go­sult­sá­got fő­ként az il­le­tő ve­ze­tő po­zí­ció­ja ha­tá­roz­ta meg. Ál­ta­lá­nos és rész­le­tes sza­bá­lyok még nem lé­tez­tek, és ez több­ször za­vart oko­zott a va­dá­szat szer­ve­zé­sé­ben. A ko­ráb­bi idő­sza­kok­hoz ha­son­lóan a va­dá­szat „stá­tus­szim­bó­lum­má” fej­lő­dött, vagyis rang­gal, beosz­tás­sal együtt járt a va­dá­sza­ti jog gya­kor­lá­sa. A va­dá­sza­ti szak­em­be­rek a za­va­rok el­le­né­re is meg­pró­bál­ták el­lát­ni felada­tu­kat. Ha si­ke­res volt a va­dá­szat, mun­ka­kö­ré­ben ma­rad­ha­tott a hi­va­tá­sos va­dász. Ha nem si­ke­rült, ese­ten­ként akár le is vál­tot­ták. A le­vál­tott va­dász he­lyé­re gyak­ran szak­kép­zet­len em­be­rek ke­rül­tek, és ezek is idő­ről idő­re cse­ré­lőd­tek, a va­dá­szat si­ke­ré­től füg­gően.