A Harmadik Birodalom napkirálya

Her­mann Göring a leg­több ve­ze­tő nem­ze­ti­szo­cia­lis­tá­tól el­té­rően nagy­pol­gá­ri csa­lád­ból szár­ma­zott. Az első vi­lág­há­bo­rú ün­ne­pelt pi­ló­tá­ja Hit­ler moz­gal­má­ban le­he­tő­sé­get lá­tott ar­ra, hogy új, ka­lan­dos, bi­zo­nyos fokig „hő­sies” éle­tet foly­tas­son, jól­le­het kez­det­ben a ná­ci pár­tot „sör­ve­de­lők ban­dá­já­nak” tar­tot­ta, s hi­de­gen hagy­ta an­nak „ideo­ló­giai ka­cat­ja” is. 

Göring ve­zet­te be Hit­lert az arisz­tok­rá­cia, a nagy­pol­gár­ság, a ve­ze­tő ipa­ro­sok és tá­bor­no­kok kö­rei­be, ez­zel sza­lon­ké­pes­sé té­ve őt és moz­gal­mát. Az NSDAP 1932. jú­liu­si vá­lasz­tá­si si­ke­rét kö­ve­tően au­gusz­tus 30-án a Reich­stag el­nö­ké­vé vá­lasz­tot­ták. E funk­ció­já­ban egyen­get­te Hit­ler kan­cel­lá­ri ki­ne­ve­zé­sét Hinden­burg bi­ro­dal­mi el­nök­nél, aki meg­bí­zott a Pour le mérite ki­tün­te­tés tu­laj­do­no­sá­ban és íté­le­té­ben. A ha­ta­lom­ra ju­tás után ezért Hit­ler el­néz­te a „re­ne­szánsz” Göring hi­val­ko­dó élet­mód­ját, kor­rup­ció­ját, hiú­sá­gát, sőt, kü­lön­bö­ző cí­mek­kel, funk­ciók­kal és kitün­te­té­sek­kel hal­moz­ta el. Kétszer is, 1934-ben és 1939-ben hi­va­ta­lo­s utód­ja­ként ne­vez­te meg. 

A kar­rier Göring szá­má­ra ha­tal­mat, fény­űző és nagy­stí­lű éle­tet je­len­tett. Jól­le­het hi­va­ta­lait rend­kí­vü­li in­tel­li­gen­ciá­val lát­ta el, vé­gül mégis cső­döt mondott. A nyu­ga­ti had­já­rat si­ke­re rö­vid ideig ugyan meg­be­csü­lést ho­zott szá­má­ra, de nép­sze­rű­sé­ge az ang­liai csa­ta után csök­ken­ni kez­dett. Miu­tán kép­te­len volt meg­szer­vez­ni a sztá­lin­grá­di lé­gi­hi­dat, fo­ko­za­to­san kegy­vesz­tett lett. Ezért egy­re in­kább a fan­tá­ziá­ja te­rem­tet­te vi­lág­ba me­ne­kült. Egy fél­reér­tés folytán a há­bo­rú utol­só nap­jai­ban Hit­ler áru­ló­nak minő­sí­tet­te, s ki­ta­szí­tot­ta a párt­ból. Nürn­berg­ben a kö­tél ál­ta­li ha­lált el­ke­rü­len­dő meg­mér­gez­te ma­gát.