rubicon

A hagyományos paraszti társadalom felszámolása a Jászságban (1945–1965)

15 perc olvasás

Erdei Ferenc szociológus, későbbi földművelésügyi miniszter meglátása szerint a „paraszttársadalom belső szerkezetének minden lényeges kérdése” megválaszolható az alábbi három kérdésre adott felelettel: „Hová való? ... Miféle családnak a sarja és tagja?” és végül „Hol van a földje, jó föld-e vagy hitvány, vagy van-e egyáltalán?”A második világháborút következő húsz év főként ez utóbbi kérdést bolygatta meg. Ha a parasztság szemszögéből nézzük, akkor a magyar birtokstruktúrát alapjaiban átrajzoló 1945-ös földreform vagy az 1948-cal kezdődő kollektivizálási kampányok nem pusztán a föld tulajdonjogának szempontjából fontosak, de egy kultúra felszámolásának drámai állomásait is jelzik. Vagyis, a 20. század közepén zajló változások tétje a hagyományos parasztvilág léte volt. A következőkben a sorsfordító évek jászsági történései kerülnek bemutatásra.

1945

Az Új Honfoglalásként hirdetett 1945-ös „földreform” olyan jelszavai, mint hogy „Enyém a föld, magamét aratok” vagy „A föld azé, aki megműveli” értelmezhetetlenek voltak a Jászság lakói számára. Hiszen a föld eddig is azé volt, aki művelte, köszönhetően az 1745-ös redempciónak, amely során a jász ősök megszabadultak a feudális függőségből, autonómiát szereztek és kapitalistább viszonyokat érvényesíthettek, mint a környező falvak jobbágyai. Az önmegváltás következménye, hogy a Jászság területén a 19 – 20. században sem volt nagybirtok, amely a paraszti birtokgyarapítást gátolhatta volna, sőt, éppen a jász parasztok kezdtek terjeszkedni és vásároltak a tönkrement középbirtokokból Heves megyében vagy Tolnában. Az 1930-as népszámlálás birtokkategóriái azt mutatják, hogy az országos átlagnál népesebb a 10 és 50 hold között birtokló

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.