A hadak útján

Az Erdélybe települt székelység hadi tevékenységéről egy 1250-ban kiadott oklevél tudósít először. Eszerint 1210 körül Vidinben felkelés tört ki Aszen Boril bolgár cár ellen, aki II. András magyar királytól kért támogatást. II. András Ivachin szebeni ispánt küldte segítségére, székelyekből, besenyőkből, románokból és szászokból álló sereg élén. A sereg először az Ogoszta folyónál aratott győzelmet az ellene forduló „kunországi hadon”. A kunok vezérei közül kettőt megöltek, a harmadikat átadták a királynak, majd Vidin két kapuját felégetve bevették” a várost. 1217-ben még távolibb vidéken hadakoztak a székely harcosok: II. András az V. keresztes hadjárat alkalmával a Szentföldre vezetett sereget, ahol Kézai Simon valóságot megszépítő híradása szerint „a magyarokkal és székelyekkel megfutamította a babiloni szultán seregét”. 1228-ban ismét bolgár földön találjuk a székely csapatokat, Béla herceg (a későbbi IV. Béla király) hadában, aki Vidin elfoglalására tett kísérletet. Ekkor említik először „a székelyek ispánját és vezérét”, Bogomért, Szoboszló fiát, akit foglyul ejtett a bolgár cár testvére, Sándor.

A tatárjárás Erdélyben is óriási pusztítással járt. Egy külföldi krónika szerint a nomádok távozása után „a románok és a székelyek… elzárták (a hágókat), hogy a tatárok ne tudjanak átjönni azokon a továbbiakban.” Négy évtizeddel később az Aranyos melléki székelyek IV. László oldalán, a fellázadt kunok ellen vívott Hód-tavi csatában bizonyították vitézségüket. „Férfiasan és dicséretreméltóan szembeszálltak (a kunok) csatarendjével, és az ütközetben többszörösen rászolgáltak tetszésünkre.” – olvassuk László oklevelében. Szolgálataik jutalmaként a király megerősítette őket Aranyos föld (a későbbi Aranyosszék) birtokában. 1285-ben ismét tatárok törtek be az országba, Erdélyben azonban nem jártak szerencsével, mert „a székelyek, a vlachok meg a szászok minden útjukat bevágták és eltorlaszolták, és ezért életveszélybe kerülvén tábort bontani kényszerültek.”

A székelyek az Anjou-királyok alatt is sok hadjáratban vettek részt. A moldvai tatárok ellen harcoltak a legnagyobb sikerrel. 1345-ben „a köztük levő kevés magyarral kivonultak a tatárok ellen, s kardjukkal megszámlálhatatlan tatárt vágtak le saját földjükön. Ott még Othlam nevű nagyhatalmú vezérüket is elfogták, (és)… később le is fejezték.” E csatához kapcsolódik a székely Szent László-kultusz egyik epizódja, amely szerint az ütközet idején eltűnt nagyváradi sírjából a másfél évszázaddal azelőtt elhunyt uralkodó feje. Csak a győzelem után találták újra a helyén,