A gőzhajó

1831-ben, élete utolsó esztendejében Kazinczy Ferenc Pannonhalmára indult, hogy meglátogassa a híres főapátságot. Pestet elérve gőzhajóra szállt, s szinte gyermeki kíváncsisággal szemlélte a modern technika vívmányát. „Lábaim alatt, midőn a hajó teknőjére felléptem, már pezsge a kisded Vulkán, s a füst feketén tekerge ki kéményéből. Végig mentem a hajón, s megállék a nyilások mellett, látni mint égnek a kemenczék, s a gépely csudás alakú rúdjai s kerekei mint mozganak lassú nehéz lökődésben.”

Impresszióinak leírása annál is érdekesebb számunkra, mert a „szent öreg” látásmódját alapvetően a klasszicizmus, az ókori esztétikai normák határozták meg. Ezért lett „kisded Vulkán” a gőzkazánból, de „a gépely csudás alakú rúdjaiból” még ő sem tudott antik oszlopokat csinálni. Új kategóriákkal kellett megbarátkoznia, nemcsak neki, hanem fiatalabb kortársainak is. A 19. századi technikai vívmányok közül – a távírót és talán még a vasutat is megelőzve – a gőzhajó lett a haladás leglátványosabb és legnépszerűbb jelképe, nemcsak műszaki, hanem társadalmi szempontból is.