rubicon

A Galileitől a Sirályig

Szubjektív színháztörténelem
27 perc olvasás

Mettől meddig tartott a „hatvanas évek” a színházban? Egy biztos: ha egyáltalán lehet határvonalakat húzni, azok nem esnek egybe az évtized kezdő- és végpontjával. 1960–61-ben érzékelhető átmenet nélkül folytatódott, ami e műfajt az 1956 utáni években is jellemezte, másfelől az 1972–73-as évad a valódi szakaszhatár: ekkor lépett színre az a rendezőnemzedék, amely máig hatóan megszabta a következő évtizedek magyar színházát. A hatvanas évek magyar színháza – miként a közélet egésze – skizofrén állapotot mutatott, hiszen alapvetően a párt totális ellenőrzése alatt működött, ugyanakkor minden évben születtek olyan előadások, amelyek tudatosan vagy akaratlanul, a párt agitációs és propagandaosztályának figyelmét kijátszva vagy épp annak a kül- és/vagy belpolitikai szempontokra ügyelő engedékenységét kihasználva – akár tartalmilag, akár formai megoldásaikban – az uralkodó ideológia ellenében hatottak.

A kor ellentmondásosságát és zavarodottságát jól érzékeltetheti az, ami az időszak egyik reprezentatív írójának-drámaírójának, Németh Lászlónak a darabjaival történt. 1956. október 20-án, többéves huzavona, a darab többszöri átíratása, a szerző meghurcolása után a Nemzeti Színház Bessenyei Ferenccel a címszerepben végre bemutathatta a Galileit, amely ugyan a premieren nagy sikert aratott, de a „sajnálatos események” miatt csak néhányszor adhatták elő, s később sem lehetett felújítani. Az új évadban a Madách Színház tűzte műsorára Németh László másik történelmi drámáját, a Galilei ikerdarabjának is tekinthető Széchenyit. Ádám Ottó rendezésében a címszerepet játszó Tímár József és az ellenfelét alakító Bárdy György szellemi párviadalának zajos sikere volt, hiszen mindaz, amit Széchenyi a

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.