A Rákosi-diktatúra Magyarországán a labdarúgás többet jelentett egyszerű játéknál. Az 1950-es évek elején már formálódott a később példátlan sikereket elérő Aranycsapat, az egész lakosság valóságos futball-lázban égett. A kommunista párt terrorrendszere által szétvert hazai társadalom számára a foci különleges gyógyírt nyújtott: Puskás Ferencék góljai az emberek borús mindennapjaiba olyan hatásos módon csempésztek boldogságot, amire a korban semmi más nem volt képes.
A sikerekben rejlő potenciált a diktatúra irányítói is felismerték. A propaganda nyelvén a nyugati csapatok legyőzése egyet jelenthetett a szocializmusnak a kapitalizmus felett aratott diadalával. Bár a „szolgálatért” cserébe a kirakatban lévő, legsikeresebb futballisták egy részének a hazai életszínvonalhoz képest királyi körülményeket biztosítottak, számos játékos döntött úgy, hogy inkább a sokkal élhetőbb Nyugatra szökik – ahol a nagy klubok tárt karokkal várták a kiváló magyar labdarúgókat.
Rákosiék tudták, ha ez így megy tovább, klasszisok sora fog külföldre távozni. Ezért a bevált logika szerint a disszidálni szándékozók elrettentésére a közélet más területein már használt, a Rajk- és a Mindszenty-perhez hasonló koncepciós eljárást eszeltek ki. Az áldozati szerepre egy ismert válogatott labdarúgót, az újpesti Szűcs Sándort – és vele együtt egy ígéretes karrier előtt álló, népszerű énekesnőt, Kovács Erzsit – jelölték ki. 1951-ben az egyaránt házasságban élő, egymással titkos szerelmi viszonyt folytató fiatalok gyanútlanul sétáltak bele az ÁVH csapdájába, aminek egy halálos ítéleten és egy megnyomorított életúton túl a magyar futball jövőjére nézve is jelentős következményei voltak.
A
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.