A Lengyelország elleni német támadás után Franciaország és Nagy-Britannia ultimátumban szólította fel Németországot az ellenségeskedések befejezésére. A jegyzékekben kitűzött határidő lejártával London és Párizs 1939. szeptember 3-án hadat üzent a náci Németországnak. A hadüzenetek a Wehrmacht vezetőinek egyik rémálmát valósították meg: a nyugati fronton a német csapatok jelentős létszámbeli hátrányban voltak a szövetségesek összesített haderejével szemben. Egy esetleges egyesített brit–francia támadás nehéz helyzetbe hozta volna a német haderőt még a megerősített védővonal, az ún. Siegfried-vonal ellenére is. A számítások szerint 110 brit és francia hadosztály nézett szembe 23 némettel. A francia csapatok azonban kizárólag a nyugati front egy szakaszán, a Saar-vidéken lendültek támadásba szeptember 7-én, és a gyors lengyelországi sikerek miatt a német hadvezetés át tudott csoportosítani erőket keletről. A franciák szűk két héttel az offenzíva megkezdése után, szeptember 16-án már meg is kezdték a visszavonulást. Ezt követően 1940. májusig számottevő katonai tevékenység nem zajlott a nyugati fronton: kezdetét vette a „la drôle de guerre”, a „phon(e)y war”, a „Sitzkrieg”, azaz a „furcsa háború”.
A „furcsa háború” lényegében azt jelentette, hogy a szárazföldi csapatok „nézték” egymást a Siegfried-vonalban és a Maginot-vonalban, viszont a tengereken már „valódi” háború dúlt a szemben álló felek között. 1940 áprilisában Norvégiában ugyancsak aktív hadmozdulatokra került sor. A brit és francia hadüzenet napján egy német tengeralattjáró elsüllyesztette az Athenia utasszállító hajót, és az első transzatlanti konvoj a Brit-szigetek ellátására már
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.