A „furcsa háború”

A Lengyelország elleni német támadás után Franciaország és Nagy-Britannia ultimátumban szólította fel Németországot az ellenségeskedések befejezésére. A jegyzékekben kitűzött határidő lejártával London és Párizs 1939. szeptember 3-án hadat üzent a náci Németországnak. A hadüzenetek a Wehrmacht vezetőinek egyik rémálmát valósították meg: a nyugati fronton a német csapatok jelentős létszámbeli hátrányban voltak a szövetségesek összesített haderejével szemben. Egy esetleges egyesített brit–francia támadás nehéz helyzetbe hozta volna a német haderőt még a megerősített védővonal, az ún. Siegfried-vonal ellenére is. A számítások szerint 110 brit és francia hadosztály nézett szembe 23 némettel. A francia csapatok azonban kizárólag a nyugati front egy szakaszán, a Saar-vidéken lendültek támadásba szeptember 7-én, és a gyors lengyelországi sikerek miatt a német hadvezetés át tudott csoportosítani erőket keletről. A franciák szűk két héttel az offenzíva megkezdése után, szeptember 16-án már meg is kezdték a visszavonulást. Ezt követően 1940. májusig számottevő katonai tevékenység nem zajlott a nyugati fronton: kezdetét vette a „la drôle de guerre”, a „phon(e)y war”, a „Sitzkrieg”, azaz a „furcsa háború”.