A francia republikanizmus

A 19. századi francia politikatörténet kiáltó paradoxona a következő: több mint háromnegyed évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az egyszer már kivívott köztársasági államrend megszilárduljon és időt-teret biztosítson a különböző társadalmi csoportoknak érdekeik érvényesítésére. Köztudott, hogy a francia történetírás – a közgondolkodás nemkülönben – azóta köztársaságokban gondolkodik, és ezek sorrendje szerint periodizálja az új- és legújabb kori francia történetet. A III. Köztársaság hosszú íve egészen a második világháborúig húzódik, az 1940-ben elszenvedett katasztrofális vereséget azonban – a francia történelem íratlan törvénye szerint – nem élte, nem élhette túl. A IV. Köztársaság alkotmányát 1946 októberében fogadták el. Ez 12 évig volt érvényben, az 1958. szeptember 4-én proklamált új alkotmánnyal szűnt meg. Az ötödik köztársaság klasszikus formáját Charles de Gaulle sajátos elnöki rendszere jelentette (1958–69), amelyet a következő államelnökök lényegében átvettek, különböző módosításokat eszközölve rajta.