A Francia Királyság virágkora

A 13. század vezető európai hatalma a megerősödő és ellenőrzését az ország egész területe felett visszaszerző Francia Királyság lett, szemben a teljes felbomlás és felaprózódás útjára lépő Németországgal. A bouvines-i csata után kapta II. Fülöp az „Augustus” (Ágost) melléknevet. A csatát követő békében Földnélküli János lemondott a Loire-tól északra fekvő hűbérbirtokokról. A következő években az egykori Plantagenet-hűbérek – Guyenne kivételével – a francia király birtokába kerültek. 1259-ben a párizsi béke zárta le az első angol–francia „százéves háborút”. II. Fülöp Ágost négyszeresére növelte a király közvetlen hatalma alatt álló területet.

A katonai sikerek megnövelték a királyság tekintélyét és hatalmát, s lehetővé tették a központosított közigazgatás kiépítését. A II. Fülöp Ágost (1180–1223) által megkezdett művet utódai, VIII. Lajos (1223–26) és főleg IX. (Szent) Lajos (1226–70) fejezték be. Reformjaik következtében a hűbériség elvesztette politikai szerepét, teljesen kiiktatódott a közigazgatásból és az igazságszolgáltatásból, s helyét elfoglalta a szakszerű bürokrácia.