A feudalizmusról

A 20. század egyik kiemelkedő középkorkutatója, Henri Pirenne a következőképp jellemzi a „feudalizmust”:

„A feudális rendszer nem egyéb, mint a közhatalom felaprózódása e hatalom közegei között, akik annak következtében, hogy a földnek egy-egy részét birtokolják, függetlenekké válnak, és a reájuk ruházott hatáskört családi birtokuk egy részének tekintik. Mindent összevéve, a feudalizmus megjelenése Nyugat-Európában a 9. század folyamán nem egyéb, mint annak a ténynek visszahatása a politikai rendben, hogy a társadalom visszatért egy tisztán mezőgazdasági civilizációba, ahol a föld a megélhetés egyetlen forrása és a gazdagság egyedüli feltétele. […] Gazdasági szempontból e civilizáció legszembeötlőbb és legjellegzetesebb jelensége a nagybirtok. […]

Azt a politikai rendszert, amely Európában a Karolingok eltűnése után uralkodott, feudálisnak szokás nevezni. Ez az elnevezés a francia forradalomra megy vissza. A francia forradalom a feudalizmus terhére írta különbségtétel nélkül mindazokat a jogokat, kiváltságokat, szokásokat és hagyományokat, amelyek a modern állam alkotmányával és a modern társadalom felépítésével ellentétben álltak. Ha azonban ezt a szót pontosan akarjuk értelmezni, feudalizmus és feudális rendszer alatt csak azokat a jogi vonatkozásokat érthetjük, amelyek a hűbérből vagy a hűbérúr és a vazallus közötti kapcsolatból adódnak. Visszaélünk a nyelvvel, ha a szó tartalmi jelentését oly szélesre kiterjesztjük, hogy a feudalizmus és a feudális rendszer fogalmakba egy egész politikai rendet beleértünk, amelyben a feudális elem ténylegesen csak egy másodlagos tényezőt alkotott. Ha mégis tartjuk magunkat a szokásos szóhasználathoz, akkor hangsúlyoznunk kell, hogy a legfontosabb következmény és a legjelentősebb karakterisztikum az állam felbomlása volt.”