A Duna menti „különbéke”

Kertész István a második világháborúból (is) vesztesen kikerülő Magyarország béke-előkészítő munkálatainak magas intellektusú és felkészültségű projektmenedzsere volt. Diplomata-köztisztviselő státusában mindvégig őrzött européer polgári-demokrata meggyőződése közepette „pártsemlegesen” próbált hasznára lenni a háborús pusztításból talpra álló Magyarország egymással is rivalizáló pártpolitikus kormányosainak. Tette ezt mindaddig, amíg pozíciójában és személyében egyaránt a nemkívánatosak körébe sorolta a Moszkvából távvezérelt kommunista vezetés. Külügyminisztériumi szolgálatának politikai pikantériája leginkább abban összegezhető, hogy „különbéke” víziója korántsem állt távol a korabeli kormánypártok „békekötésen túl megbékélést is szomszédainkkal” víziójától, ám ezt a – regionális viszonylatban is – kibontakozóban lévő hidegháborús szembenállás gyorsan ellehetetlenítette. Sokakkal együtt maga is kényszer szülte döntéssel keresett új hazát és új egzisztenciát a vasfüggöny túlsó oldalán. „Az emberélet útjának felétől” az Egyesült Államok egyik nagy munkabírású, széles körű respektusra szert tevő, megbecsült nemzetközi szakértőjeként teltek évtizedei, öregkori visszavonulásáig.