A dualizmus korának főnemesi rangemelései

Noha 1848-ban a nemesség előjogait felszámolták, majd 1885-ben a főnemesség nagyobb része is elveszítette a születés jogán bírt törvényhozásbeli kiváltságait, az immáron jórészt kiüresedett nemesi és főnemesi címek iránti igény a dualizmus időszakában sem csillapodott. 1871 és 1918 között Ferenc József és IV. Károly magyar királyokként öt hercegi, 56 grófi és 213 bárói rangot adományoztak. 

Az új főnemesi címek birtokosai azonban nem nyertek automatikus bebocsátást a legelőkelőbb körökbe. A nemesi múlt nélküli, gyakran polgári érdemekért főnemesi rangra emelt személyek (például orvosok, tanárok, hivatalnokok, gyárosok, bankárok, nagykeres­kedők) nem számítottak egyen­ran­gú partnernek az ősi, több évszázados nemességgel rendel­kezők szemében. 

Bár közjogi értelemben már alig kapcsolódott valamilyen jog­maradvány a nemességhez, társadalmi téren – bizonyos körök­ben – továbbra is nagy szerepet játszott a nemesi múlt régisége és tisztasága. Nem volt tehát mindegy, hogy egy-egy új herceg, gróf vagy báró milyen nemesi előéletet tudott felmutatni. 

A kívülállók ugyan aligha érzékelhették a nemességen belüli finom választóvonalakat, a különféle rangok és címek birtokosai iránt megmutatkozó általános tisztelet azonban így is kívánatossá tehette a főnemesi cím megszerzését, hiszen az ezzel járó presztízst a társadalom széles tömegei előtt érvé­nye­síteni lehetett.