rubicon

A Déloszi szövetség

14 perc olvasás

Délosz szigete a görögség szent helyeinek egyike volt: a mitológiai hagyomány szerint itt született Apollón isten és Artemisz istennő, itt működött a jósisten egyik leghíresebb szentélye. A kultikus központ évszázadokkal később a rómaiak szabadkikötője lett, amely rabszolgavásárairól volt hírhedt. Délosz neve azonban a görög történelem fénykorával kapcsolódik egybe, amikor is a perzsa hódítók ellen összefogó kis görög államok szövetségének központja lett.

A déloszi szövetség megalakulására a perzsa–görög háborúknak az a szakasza adott alkalmat, amely az 5. század első harmadában zajlott le. Az egymástól független kis görög városállamok védekezését a perzsa támadással szemben a két legerősebb város, Spárta és Athén vezette. Főként Athén, a Spártánál ekkor még gyengébb hatalom érdeme volt, hogy a görögök vissza tudták szorítani a támadó perzsákat. Görög szempontból a Kr. e. 480-ban Szalamisz szigeténél kivívott tengeri győzelem csak annyit jelentett, hogy a perzsa király serege egy részével visszavonult Ázsiába, a támadók nagyobb része azonban Európában maradt. De már ennyi is elég volt azokhoz az első lépésekhez, amelyek hamarosan elvezettek a déloszi szövetség megalakulásához.

Összefogás a perzsák ellen

A görög városállamok egy része – különösen azok, amelyek közelebb estek a Perzsa Birodalom ázsiai magvához – Szalamisz előtt a támadók oldalán vett részt a háborúban, ami persze korántsem szolgál bizonyságául annak, hogy érzelmileg is a perzsákat támogatták volna. A reálisan gondolkozó athéni vezér, Themisztoklész még Szalamisz előtt, a görög visszavonulás során feltűnő feliratokban szólította fel a perzsa oldalon küzdő görögöket: hagyják

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.