A déli harangszó elrendelése

1456 májusában II. Mehmed szultán nagy létszámú, közel 60-70 ezer fős haderejével megindult a magyar végvárvonal kulcspontja, Nándorfehérvár ellen. A magyar rendi országgyűlés előbb augusztus elejére rendelte el a csapatok gyülekezését, majd előbbre hozta, de a nemesi haderő mozgósítása vontatottan haladt. Hunyadi János főkapitány június 22-i levelében szinte hűtlenséggel vádolta a királyi rendelkezést semmibe vevőket, ugyanakkor az erdélyi szászokat is csapatok küldésére utasította. Sógora, Szilágyi Mihály ekkor mintegy ötezer fővel tartózkodott a végvárban, míg Hunyadi 10-12 ezer fős serege Kevénél (Szendrőtől 13 km-re északkeletre) táborozott. Emellett számítani lehetett Kapisztrán János (Giovanni da Capestrano) ferences szerzetes által toborzott seregre, amelyhez tömegesen csatlakoztak a déli vármegyékben élő jobbágyok, mezővárosi lakosok. Ennek a hadnak a harcértéke azonban alacsony volt. Három évvel Konstantinápoly eleste után számítani lehetett arra, hogy Nándorfehérvár is török kézre kerül.      

A szultáni haderő már csak néhány napnyi járásra volt a végvártól, amikor III. Callixtus pápa 1456. június 29-én elrendelte a déli harangozást. A pápa gyakorlatilag lelki keresztes hadjáratot hirdetett a fenyegető Oszmán Birodalommal szemben. Eszerint a bevezetett új harangozás idején minden keresztény embernek imádkoznia kell Istenhez a török veszély elhárítására. „Mivel a jelenben az ellenséges törököknek ez a vihara sürget bennünket, annak megelőzésén minden igyekezetünkkel és minden erőnkkel fáradozunk; […] parancsoljuk és elrendeljük, hogy a papok összesen és egyenként, […] megemlékezést vegyenek és a pogányok ellen előírt könyörgést mondják” – szólt az indoklás. A pápai levél ekkor még nem a déli harangozást rendelte el: „az összes városok, területek és helyek minden egyes templomában a Nona [délután 3 óra] és Vesperas [délután 6 óra] között, tudniillik a Vesperasra harangozás előtt, de azt legalább egy fél órával megelőző időpontban, egy vagy több messze hangzó haranggal, hogy jól hallhatók legyenek, minden egyes nap háromszor harangozzanak, ahogy este az Angyali üdvözletre harangozni szokás, és akkor ki-ki az Úr imádságát, azaz a Miatyánkot és az Angyali üdvözletet, vagyis az Üdvözlégy Mária, malaszttal teljest háromszor köteles elmondani”.

1456. július 3-án a szultáni haderő Nándorfehérvár alá ért, és megkezdődött az ostrom. Ismert, július 21-én a vár elleni roham, 22-én a nyílt mezei összecsapás során a törökök vereséget szenvedtek. Miután III. Callixtus pápa értesült a nándorfehérvári diadalról, új értelmezést adott a korábbi rendelkezésének, és ekkor már a győzelem miatti hálaadásért harangoztak. A következő évtől a harangozást, valamint az imák elmondását a déli időpontra tették át. 1500-ban a pápai rendelkezés újra a török veszedelem megszüntetéséért kérte a hívek mindennapos imáját a déli harangszó idején. A déli harangozás tovább zengett, így a 18. századtól a hívek az újabb veszedelmek elhárításáért imádkoztak. 2011-ben, a győzelem 555. évfordulója alkalmából az Országgyűlés július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.