II. Rákóczi Ferenc a szövetségkeresés tekintetében rendkívüli rugalmasságot tanúsított, amire jellemző, hogy vallásos meggyőződése ellenére kész volt a Porta támogatását is elfogadni, és a szultán hívására Törökországba menni. Ekkor sem a meggondolatlanság vezette, hanem egy valóságos érdekfelfogás a kor politikai gondolkodásának keretei között.
Reális és irreálisHogy mennyire kerülte a kalandot, arra jellemző, hogy Törökországba érkeztével is csak a Portával való szerződés megkötése és önálló, általa vezetett had felállítása után lett volna hajlandó harcba indulni, s elítélte tábornokait, akik török vagy tatár csapatok segítségével próbáltak szerencsét. A törökkel úgy akart szövetkezni, hogy számított Spanyolország követlen és Franciaország közvetett támogatására, tehát egy „keresztény államokat” is magába foglaló szövetségi rendszer keretében.
Mint sok francia kortársa, ő sem helyeselte a régens által kezdeményezett „renversement des alliances”-t – a szövetségi váltást –, ami nemcsak Angliához vagy Hollandiához, de a Bécshez való közlekedést is jelentette.
Tervei elsősorban e fordulat miatt buktak meg, s nem azért, mert helytelenül ítélte meg a hatalmak hosszú távú érdekeit.
Franciaország a 17. század végén elvesztette hegemón szerepét a kontinensen, de éppen ezért érdekelt volt az erőegyensúly fenntartásában, s ehhez keleti szövetségesekre is szüksége volt. Rákóczi ezt ismerte fel, amikor az orosz–francia szövetség
Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!
Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:- Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
- Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
- Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta
