rubicon

A Briand-terv és Magyarország

15 perc olvasás
„Úgy gondolom, hogy azokat a népeket, melyek földrajzilag oly közel fekszenek egymáshoz, mint az európaiak, egyfajta föderatív köteléknek kellene egymáshoz fűznie. Ezeknek a népeknek mindenkor jogában állna, hogy egymással kapcsolatba lépjenek, hogy megvitassák érdekeiket, hogy közös döntéseket hozzanak és hogy egymás között kiépítsék a szolidaritás kapcsolatát, mely lehetővé tenné számukra, hogy a megfelelő pillanatban megbirkózzanak az esetleg felmerülő nehéz körülményekkel. Ennek a kapcsolatnak a kialakítását erőm szerint szívesen támogatnám. Természetesen ez a közösség mindenekelőtt a gazdaság terén tevékenykedne, hiszen ez a legégetőbb kérdés. Ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy ez a föderatív kapcsolat politikai és szociális tekintetben is üdvös lenne, persze anélkül, hogy érintenénk ezzel azoknak az államoknak a szuverenitását, melyek nem tagjai egy ilyen közösségnek.”

1929 júliusában röppent fel a hír, hogy Aristide Briand francia miniszterelnök javaslatot kíván tenni az Európai Egyesült Államok föderációjának (voltaképpen inkább konföderációjának) megszervezésére. Szellemi értelemben a gondolat nem volt sem új, sem meglepő, határozott alakban a politikában mégis első ízben jelent meg. Filozófusok és írók már egy évszázaddal előbb beszéltek az európai civilizáció egységéről, a 20. században, főként a világháborút követően pedig a veszélyeztetettség érzése tolta mindinkább előtérbe a kontinens országainak összehangolódásra, összefogásra irányuló érdekeit.

E szellemi hullám egyik markáns kifejeződése volt a Richard Coudenhove-Kalergi gróf által szervezett Páneurópa-mozgalom, amelyhez számos jeles európai politikus csatlakozott. Szimpatizált vele, Briand mellett, Gustav Stresemann német külügyminiszter, Magyarországon

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.