A boszorkányok aranykora

A re­for­má­ció ko­rá­ban ala­po­san meg­nö­ve­ke­dett a hit a sze­mé­lyes bű­nös­ség­ben. Egy­szer­re hit­tek a fe­nye­ge­tő is­ten­ség­ben, aki az em­be­ri lé­nyek leg­je­len­ték­te­le­nebb tet­teit is szá­mon tart­ja, és a rend­kí­vü­li ha­ta­lom­mal ren­del­ke­ző dé­mon­ban, aki a böl­cső­től a sí­rig min­den lé­pé­sét kö­ve­ti ki­sze­melt pré­dá­já­nak. A bűn belső­vé vá­lá­sá­nak és meg­sze­mé­lye­sí­té­sé­nek ef­fé­le me­cha­niz­mu­sa fon­tos sze­re­pet ját­szott a Nyu­gat moder­ni­zá­ció­já­ban, mert azt ered­mé­nyez­te, hogy az em­be­rek el­ke­se­re­det­ten ke­res­ték a sze­gény bű­nö­sök szá­má­ra a Te­rem­tő ke­gyel­mé­nek bi­zo­nyí­té­kait. A bo­szor­ká­nyok ál­tal kép­vi­selt bel­ső el­len­ség meg­sem­mi­sí­té­se ugyanúgy az emész­tő két­sé­gek csil­la­pí­tá­sá­nak esz­kö­ze volt, mint a ke­resz­tény he­roiz­mus, a tá­vo­li missziók lé­te­sí­té­se és más né­pek meg­té­rí­té­se. A re­ne­szánsz ra­gyo­gá­sa még tá­vol­ról sem múlt el, de 1560 és 1648 kö­zött már elön­töt­te Eu­ró­pát a val­lá­si in­to­le­ran­cia hul­lá­ma.