A "bombás szerzetes"

Gyerekkor, tanulmányok

Lukács István és Novák Erzsébet fia, Lukács László az első világháború idején, 1916. február 18-án született Beszter községben, a mai Horvátország területén, Szerém megyében. Tizenegy éves korában már Budapesten élt, megözvegyült édesanyja valószínűleg itt tudott munkát vállalni. A gazdasági világválság időszakában, 1931-ben az édesanya is meghalt, a tizenöt évesen elárvult Lászlót a budai országúti ferencesek fogadták be a Margit körúti kolostorba – itt ismerkedett meg a ferences lelkiséggel. Az érettségit 1936-ban tette le a Budapest Érseki Katolikus Gimnáziumban, „jól érett” minősítést kapott. Tanulóévei alatt hat nyelven tanult meg, Schrotty Pál provinciális jóvoltából 1934 és 1936 között sok helyen járt tanulmányúton: volt Németországban, Csehországban, Ausztriában, Franciaországban, Skóciában, Norvégiában, Jugoszláviában, Bulgáriában és Törökországban is. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy az iskolában működő Daru Levelező Egyesület tagjaként ő is sok levelet váltott a külföldi diáktársakkal.

A fiatal szerzetes

1936 augusztusától élt a szécsényi rendházban, itt tette le első fogadalmát egy évvel később, 1937. augusztus 29-én – ekkor választotta a Pelbárt szerzetesi nevet. Már a következő nap, 30-án Jászberénybe költözött, ahol a teológiai főiskola hallgatója lett. Az első bécsi döntés évében, 1938-ban Gyöngyösre helyezték, az 1939–1940-es tanév második félévében pedig Rómában tanult. Növendékként fordításokat készített, sajtóapostolkodott, cikkeket, verseket írt. Visszatérő témái voltak a vértanúság és az áldozat. 1944-ben Ember a farkasok között címmel jelent meg fordításában egy pármai ferences szerzetes életrajza. 1940-ben hivatásválsággal küszködött, de 1941 májusában örökfogadalmat tett, mint ferences szerzetes. Ősszel gyomorvérzés miatt kórházba került, a gondos ápolásnak köszönhetően csak pár napra, de ettől kezdve orvosi felügyelettel, diétás étrenddel kellett vigyázni törékeny egészségére. 1942 júniusában szentelték pappá, első újmiséjén beszédet mondott páter Kiss Szaléz is, aki épp akkor tért haza Amerikából az utolsó diplomáciai hajóval. Pelbárt atya hitszónok, gyóntató volt Jászberényben, Budán, Egerben és Gyöngyösön is. Részt vett az Egység Útja, később a Magyar Barát újság szerkesztésében, cikkek írásában, 1944-ben Egerben sebesült katonák mellett is végzett papi szolgálatot. Könyvfordításai bevételét rendtársának, Károlyi Bernát atyának adta, hogy ezzel támogassa a kínai misszió ügyét.

Az ÁVO célkeresztjében

A második világháború utolsó évében, 1945-ben helyezték Hatvanba, hitoktató, hitszónok, gyóntató és cserkészparancsnok lett. Még ebben az évben Kiss Szaléz atya létrehozta Gyöngyösön a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösséget (KEDIM), melybe bekapcsolódott Pelbárt atya is. Aztán Szaléz atya biztatására Hatvanban is megalapította Pelbárt atya a KEDIM-et, ami miatt az államrendőrség egyre jobban felfigyelt rájuk. Szaléz atyát 1946. április 28-án, Pelbárt atyát május 6-án hurcolta el a politikai rendőrség. A vád szerint Pelbárt atya volt az összekötő Hatvan és Gyöngyös közt, ügyét Kiss Szaléz atya ügyéhez kapcsolták. Az egyházak elleni első nagy támadások ideje volt ez, a cél az iskolák és az egyesületek szétverése volt, a kommunisták igyekeztek csökkenteni az egyháznak az ifjúságra gyakorolt befolyását. Szaléz és Pelbárt ferences atyák tanárok, nagy hatású szónokok voltak, emiatt is váltak az államhatóság célpontjaivá. 

A Pelbárt atya elleni vád része volt, hogy egyetemistákkal együtt fegyvert és lőszert szereztek egy későbbre tervezett leszámolási akcióhoz. A korabeli újságok „a bombás szerzetes” nevet adták neki, a többi letartóztatott („a pátertől megfertőzött kritikátlan fiatalember”) pedig a „fasiszta”, illetve „terrorista” jelzőt kapta. A hatvani ferences kolostor 1946-os naplóbejegyzése: „Elhurcolások. Közben a politikai élet hullámzott tovább, s az újságok szenzációs híradásokban kürtölték tova a különféle katolikus iskolákban és intézményekben leleplezett »összeesküvéseket«, amelyek minden alapot nélkülöztek. Hatvanban is lelepleztek ilyen összeesküvést, amelynek eredménye az lett, hogy május hatodikáról hetedikére virradó éjszaka a politikai rendőrség elhurcolta P. Lukács Pelbártot, akinek hollétéről mindmáig nem tudunk semmit sem. Május 9-én du. pedig elvitték P. Farkas Jozafátot [1913–1961], a házfőnököt és P. Zakar Róbertet [1914–1971], a káplánt. Mindhárman ártatlanok voltak abban, amivel vádolták őket.” (A Hatvani Kolostor Historia Domusa, 1946)

Hogyan értesültek erről a korabeli újságolvasók?

Egy friss tudósítás a Szabad Nép 1946. május 8-i számából: „A rendőrség Gyöngyösön és innen kiindulva, de ugyanezen a vonalon Hatvanban is többeket letartóztatott. Többi közt őrizetbe vettek egy hatvani szerzetest, akinek a kihallgatása még tart. Ez a szerzetes az ifjúság körében végzett pusztító és lelkiismeretlen agitációt s megmételyezte a fiatal diákok, a befolyása alatt álló inasfiúk és parasztgyerekek tömegét.”

Páter Szaléz, páter Pelbárt, páter Jozafát és páter Róbert kihallgatásáról: „Négy pap ül a nyomozók előtt a ferencrendiek barna csuhájában, hogy számot adjanak szerepükről a gyöngyösi fegyveres fasiszta összeesküvésben. […] Az ifjuságot hatalmában tartó és a diákság lelkét megmételyező papok ellen a legszigorúbb ítéletet követeli az igen hazafias közvélemény”.

A letartóztatások után tizenkilenc (!) évvel, a Kádár-diktatúra idején így emlékeztek vissza az eseményekre: „Hatvanban Lukács Pelbárt pátert […]  tartóztatták le – a Kiss Szaléz-összeesküvés résztvevőit. […] Ez az összeesküvés volt a felszabadulást követő idők legnagyobbszabású és legveszélyesebb szervezkedése. Leleplezésével fény derült a reakciós egyházi vezetők és a jobboldali kisgazdapárti politikusok szövetségére és aknamunkájára.” (Magyar Rendőr, 1965. 02. 11.)

És milyen a visszaemlékezések által festett kép?

„Pelbárt atya rendkívüli nagysága nemcsak tudásában mutatkozott meg, hanem hősies testvéri szeretetében is. Árva gyermekként került a ferences rendbe. Hogy visszafizesse a rend jóságát – mivel azonnal átlátta, hogy mire megy a játék –, a koncepciós perben mindent magára vállalva, minden gyanút elhárított rendi testvéreiről, akiket bizonyítékok hiányában szabadon engedett a rendőrség.” (Szántó Konrád) Több börtönt is megjárt Pelbárt atya, egy rabtárs visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy kevéske ételét is jó szívvel megosztotta társaival, és imára buzdította cellatársait: „Páter Pelbárt kihirdette, hogy aki a rózsafüzért akarja imádkozni, gyűljön köréje. Mindannyian követtük szavát. Pelbárt és Páter Szaléz új fejezetet nyitott az oroszok hírhedt, Vilma királynő úti börtönpincéjében. Nem panaszkodtak, nem jajveszékeltek, hanem megbocsájtottak és imádkoztak.”

Ítélet, deportálás, munkatábor

A Gyöngyösről és Hatvanból elhurcoltak Budapesten, az Andrássy út 60. szám alatt várták a koncepciós per kimenetelét, ott szenvedték el a kínzásokat. Az ítélethozatal után külön cellába került Szaléz atya és társai, akikre halál várt, a mellettük lévő cellába helyezték el a kényszermunkára ítélteket, köztük Pelbárt atyát. A Szibériára ítélt fiatalok „felfedezték, hogy cellájukban van egy besúgó. Haragjukban agyon akarták ütni egy kemény tárggyal, de Pelbárt atya megakadályozta. Amikor nekiestek a besúgónak, az bevallott mindent, s mindenkitől bocsánatot kért.” A szovjet ítélőbíróság Pelbárt atyát nyolc év kényszermunkára ítélte. Először Sopronkőhidára szállították az összes rabot, orosz katonai köpenyben és sapkában – hogy senki se sejtse, kiket szállítanak. Itt a halálraítélteket elkülönítették, a nagyjából 1900, munkatáborra ítélt embert pedig október 18-a után marhavagonokban szállítottak tovább Lembergbe. A másfél napos útra egy rabtárs, a cserkészvezető, pap Kölley György (1919–2005) emlékezett vissza: „Ott volt mellettem Olofsson Placid, Páter Vág és Lukács Pelbárt és ott voltak sokan a fiatalok közül, akiket ezekben az »összeesküvési« ügyekben ítéltek el. Összebújtunk egy kupacban, úgy próbáltuk egymást melengetni. Nagyon hideg volt már. Az ablakok betörve, és nem adtak sem matracot, sem takarót. Saját ruháinkon feküdtünk, azzal takargattuk be egymást.”

Még október hónapban érkezett Pelbárt atyáról hír a ferences rendházba – Oroszországból. Egy gyűrött papír, „amelyben orosz pópa írta, hogy községén keresztül hajtott orosz katona Lukács Pelbárt nevű pátert, akin már csak nadrág lógott, de az is cafatokban, s ő adott neki használt alsó- és felsőruhát és cipőt.” A munkatáborban az ítélet letöltése megkezdődött, de Pelbárt atya legyengült szervezete nem bírta a megpróbáltatásokat, sok szenvedés után, 1948. április 18-án meghalt a medvezsegorszki munkatáborban (Karélia). A halál oka gégerák volt, társai beszámolói szerint utolsó hónapjaiban nagy fájdalmakkal küzdött, már nyelni sem tudott. A rendtartomány levéltára őrzi a beregszászi plébános 1948. május 7-i levelét, melyben a nyíregyházi ferences kolostort értesíti Lukács Pelbárt haláláról: „Főtisztelendő Páter! A testvéri szeretet őszinte részvétével tudatom, hogy Lukács Pelbárt testvérük f.é. április 18-án hajnalban a Finn-Karéliai fogságban meghalt. R.I.P. A gyászhírt egyik idevaló fogolytársa írta meg. Oltártestvéri üdvözlettel maradtam. Beregszász, 1948. V. 7. Pásztor Ferenc plébános.”

Emléke

Mátraverebély-Szentkúton 2014-ben állították fel és áldották meg a szabadtéri oltárt díszítő mozaikkompozíciót: fontos ez a dátum, hiszen a boldoggá avatás előtt álló hét ferences szerzetes vértanú (Hajnal Zénó, Károlyi Bernát, Kiss Szaléz, Kovács Kristóf, Körösztös Krizosztom, Kriszten Rafael és Lukács Pelbárt) személyét ezen az ábrázoláson lehet először azonosítani. Krisztus szenvedésének egy-egy eszköze van mellettük, ezek utalnak a szerzetesek életáldozatára. Pelbárt atya lábainál egy kakas található, ami – Péter apostol Krisztus-tagadására utalva – azt jelzi, hogy a szerzetes a börtönben megmentette árulója életét.

Az egyház együtt emlékezik a hét ferences szerzetesre, akiknek Krisztus követése miatt kellett meghalniuk. Boldoggá avatásukért közös eljárás folyik, az egyházmegyei vizsgálatot 2011-ben indították el, 2013. november 18-án kapta meg a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja a 16 000 oldalas dokumentációt.