rubicon

A békekötés és a magyar történetírás

„Trianon elítélésében és a revízió kívánságában mindnyájan egyek vagyunk"
21 perc olvasás

A magyar történettudomány már a dualizmus idején is a legfontosabb nemzeti bölcsészdiszciplínának számított. 1918 és 1920 között azonban addig is kiemelkedő szerepe tovább erősödött, hiszen Magyarország 1918 ősze előtti államkereteinek szétesése, korábbi területe román, csehszlovák és délszláv csapatok általi megszállása, majd a trianoni békeszerződés kényszerű aláírása következtében szinte nem élt olyan család „Csonka-Magyarországon”, amelyet valamilyen módon ne érintettek volna a nehezen földolgozható, traumatikus változások. Emiatt – szakmájától függetlenül – csaknem az egész értelmiséget, de a szélesebb nagyközönséget is erősen izgat­ta a kérdés: mi volt a nemzeti tragédia kiváltó oka, mennyiben találhatóak annak gyökerei az előző két évszázad magyar históriájában?

Minden idők egyik legnagyobb magyar historikusa, Szekfű Gyula 1919 karácsonyától csaknem fél éven át írta, majd több hónapon keresztül – a kiváló iroda­lom­tör­ténész, Horváth János segítségével – stilizálta és módosította a két világ­háború közötti időszak egyik legnagyobb hatású, hét kiadásban megjelent nagyesszéjét, a történeti Magyarország felbomlására reagáló Három nemzedéket. Saját bevallása szerint már 1918 végén megkezdte a munkát, az alcímében „hanyatló kornak” nevezett, az 1840-es évekkel kezdődő és végül Trianonhoz vezető időszak históriájának szubjektív, érzelmektől sem mentes bemutatását. 

Utóbbi miatt nem tekinthetjük művét szigorúan szaktudományos munkának – maga sem gondolta annak –, ám önmarcangolással teli sorait sokan mégis félreértelmezték és félreértelmezik

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.