rubicon

A bécsi kongresszus

14 perc olvasás

Az 1919–20-ban kötött Párizs környéki békeszerződések nem bizonyultak különösebben eredményesnek, hiszen nem sikerült tartós békét biztosítaniuk. Felvetődik a kérdés, hogy vajon az európai történelem korábbi békeszerződései tartósabbak voltak-e. Az 1648-as vesztfáliai békekötések után a spanyol–francia háború folytatódott, tizenegy év múlva a pireneusi béke zárta le, de hat év múlva máris újabb spanyol–francia háborúra került sor. A spanyol örökösödési háborút lezáró utrechti, rastatti és badeni békékkel (1713–14) Nyugat-Európában mindössze negyedszázadra sikerült elkerülni a tartósabb konfliktusokat. Volt azonban az európai törté­nelemben egy olyan békekongresszus, amelynek aláírói csaknem negyven évre biztosítani tudták a békét, és nagyobb háborúra csupán száz év múlva került sor államaik között. Ez volt a bécsi kongresszus, amelyet a 19. század nacionalista történet­írói oly gyakran kritizáltak – s csak a 20. század két világháborúja után ismerték el eredményeit.

A lipcsei csata után, amely meg­sem­misítette I. Napóleon birodalmát, a nagyhatalmak vezető politikusai elhatározták, hogy európai kongresszusnak kell rendeznie a kormányaik által vitatott kérdéseket. Az 1814-es, első párizsi békeszerződésben ennek helyszínét is kijelölték. 1814 szeptemberétől mintegy száz­ezer külföldi vendég árasztotta el a Habsburg Birodalom 250 000 lakosú fővárosát, több mint kétszáz államot és fejedelmi családot képviselve. 

A közjog nevében

Klemens Wenzel Lothar von Metternich herceg, az Osztrák Császárság külügyminisztere volt a házigazda, aki arra törekedett, hogy számtalan díszszemlével, koncerttel, színházi előadással, ünnepséggel és bállal szórakoztassa vendégeit. Mégsem jellemezhetjük a történteket az öreg Ligne herceg oly sokszor felidézett

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.