rubicon

A bálványok ledőlnek

Az 1956-os forradalom előzményei
15 perc olvasás
Amikor az ország 1945-ben szovjet fennhatóság alá került, még sejteni sem lehetett, hogy a megszállás meddig tart, s hogy a szovjet berendezkedés átplántálását eredményezi. 1953-ig semmi esély nem volt a függőségi viszony és a diktatórikus szocializmus felszámolására. Ahhoz, hogy az alávetett országban bármiféle változtatásnak legalább esélye legyen, a birodalom központjában kellett radikális változásnak bekövetkezni. S ahhoz, hogy bármiféle irányváltásról akár csak beszélni lehessen, a hatalmat kisajátító szovjet típusú párt kezdeményezése volt szükséges. Nem véletlenül tartozott a forradalom legfőbb célkitűzései közé az, hogy a szovjet csapatok hagyják el az országot, s Magyarország legyen független, semleges állam.

A kommunista hívők millióit rendítette meg 1953 márciusában Sztálin halála, az istenített diktátor elvesztésébe azonban belerendült a birodalom is. Négy évig tartott a válságos időszak: a birodalom központjában folyt a harc az utódlásért, a felülről kezdeményezett változtatások – a törvénytelenségek következetlen bevallása, az elhúzódó rehabilitációk, az „új szakasz” meghirdetése a gazdaságban és a politikában, a személyi kultusz ellen hozott felemás intézkedések – a megingott rendszer egyensúlyának helyrebillentését szolgálták.

Az olvadás

A Szovjetunióban végbemenő mozgások átgyűrűztek a birodalmi érdekszférába tartozó országokba, pontosabban Moszkvában gondoskodtak arról, hogy szövetségeseik végrehajtsák az általuk fontosnak tartott változtatásokat. A „népi demokráciák” – így nevezték a szovjet blokkba tartozó országokat – politikusainak mozgástere némileg nőtt a korábbi évekhez képest, s ez a szovjet hatalmi politika módosulásának következménye volt.

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.