Ingyenesen olvasható
55 évvel ezelőtt, 1967. augusztus 8-án alapították meg a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségét, az ASEAN-t (Association of Southeast Asian Nations). Az integráció öt alapító országa között egyetlen nagyhatalmat sem találunk, hanem – Thaiföld kivételével – a több évszázados gyarmati státusz után a második világháborút követően váltak független állammá. Az alapító államok igen sokszínű kultúrával, vallással, nyelvvel rendelkeznek, ez a világ legheterogénebb együttműködése, ahol 240 millió muszlim, 140 millió buddhista, 130 millió keresztény, 7 millió hindu él.
Forrás: Európai Unió
1967. augusztus 8-án írta alá öt ország vezetője a Bangkoki Nyilatkozatot, amely elindította az ASEAN együttműködést. Az alapító országok Indonézia, Szingapúr, Malajzia, Fülöp-szigetek és Thaiföld, később csatlakozott Brunei, Vietnám, Mianmár, Laosz és Kambodzsa.
Az integráció létrejöttéhez a hidegháborús viszonyok nagyban hozzájárultak. A vietnámi háború idején a délkelet-ázsiai országok féltek a kommunizmus előretörésétől, amelynek rémét az országokban kitörő kommunista felkelések, gerillaakciók is táplálták. Emellett nagy szerepe volt az indokínai vezető politikusoknak: Thanat Khoman thai, Narcisio Ramos Fülöp-szigeteki, Adam Malik indonéz, Abdul Razak maláj és S. Rajaratnam szingapúri külügyminiszternek. Bár az öt aláíró személyisége, vallása, műveltsége, életútja nem is lehetne eltérőbb, mégis az integráció melletti elköteleződésüknek és kitartásuknak köszönhető, hogy létrejött a szervezet.
A szervezetnek a kortársak nem jósoltak nagy jövőt: az együttműködésben egyetlen nagyhatalom sincs benne, emiatt várhatóan a külső és a belső konfliktusok hatására előbb vagy utóbb fel fog bomlani. Hiszen nincs olyan erő, amelyik a többieket rá tudná szorítani az együttműködésre. Mégis, talán ez az a tényező, ami a térség összefogó erejévé tette az ASEAN-t: itt egyenrangú államok működnek együtt, az államok katonai, gazdasági ereje közel azonos, éppen ezért egyik tagállam sem tudja akaratát a többire kényszeríteni. Ez meg is jelenik az alapítók által lefektetett irányelvekben is: egyetlen tag sem szólhat bele egy másik tag ügyeibe az ASEAN érdekeire való hivatkozással!
Forrás: Wikimedia Commons
Jól mutatja ennek a ténynek a jelentőségét, hogy az Egyesült Államok által a NATO mintájára 1954-ben létrehozott SEATO (Délkelet-ázsiai Szerződés Szervezete) a vietnámi háború után felbomlott (1977). Az ASEAN ezzel szemben fennmaradt és függetlenségét is megőrizte, nem került a közeli nagyhatalmak befolyása alá. Ennek talán legfontosabb oka az, hogy India, Kína, Japán és az Egyesült Államok árgus szemekkel figyelték a többieket, ezáltal is őrizve a szervezet önállóságát. Ennek köszönhetően az ASEAN alkalmassá vált arra, hogy közvetítsen a térség nagyhatalmai között, és a kialakuló konfliktusokat az ASEAN mediátorságával oldják meg.
A nagyhatalmak hiányából fakad sok sajátossága az együttműködésnek. Ilyen például az ASEAN szervezete, mely összehasonlítva az Európai Unióval, igen kicsi, s a formális intézmények csak évtizedekkel az alapítás után jöttek létre: a szinte minden szervezetben megtalálható és az adminisztratív feladatokat ellátó titkárságot csupán 1976-ban, az együttműködés megindulása után 9 évvel hozták létre, s ekkor még hetven alkalmazottja sem volt! Sőt, az alkalmazottak száma ma sem éri el a százat! Az ASEAN-hoz tartozó központi intézményeket, fórumokat pedig még később, már az 1990-es, 2000-es években kezdték el kialakítani.
Az integráció legfontosabb fóruma a tagországok állam- és kormányfőinek találkozója, amelyet 1976-tól kezdve alapvetően évente kétszer rendeznek meg. Emellett nagy hangsúlyt kapott az ASEAN éves vacsorája az ENSZ-ben, ami sokat segített az integráció meg- és elismertetésében. Mára az ASEAN-nak három pillére alakult ki: a Politikai-Biztonsági Közösség, a Gazdasági Közösség és a Társadalmi-Kulturális Közösség. Az első a békét és biztonságot, a második a gazdasági fejlődést, míg a harmadik az életminőség javítását tűzte ki célul.
Forrás: IMF data
A folyamatosan bővülő intézményi rendszer egyre jobban elősegíti az együttműködést és a konfliktusok békés megoldását. Jó példa erre a 2008. évi konfliktus Kambodzsa és Thaiföld között a Preah Vihear-i (ősi khmer) templom hovatartozásáról, amely a két ország határán feküdt és ekkor került fel a világörökségi listára. A pattanásig feszült, majdnem háborúba torkolló vitát végül az ASEAN külügyminiszteri találkozó oldotta meg!
A integráció gazdasági eredményességét az mutatja, hogy a térség államai a második generációs kistigrisek közé tartoznak. Fejlődésüket elősegítette az olcsó munkaerő és a jelentős ásványkincskészlet is. Ezalól Szingapúr kivétel, mivel a városállam közlekedésföldrajzi fekvése – a város a Malaka-szoros keleti bejáratánál található – miatt kereskedelmi- pénzügyi és logisztikai központ. A tagállamok a gazdasági fejlődés elősegítése érdekében 2025-re célul tűzték ki a tagok közötti vámok eltörlését és az egységes piac kialakítását. Ezzel egy közel 700 millió fős belső piac jön létre, ami India és Kína után a harmadik legnagyobb lesz a világban! Emellett fontos megemlíteni, hogy az integráció már 2015-ben a világ ötödik gazdasági ereje volt (az USA, Kína, Japán, Németország és az Egyesült Királyság után).
Ugyanakkor a legnagyobb eredménye az integrációnak az, hogy az 1978-as vietnámi – kambodzsai háború óta a térségben alapvetően béke uralkodik, sőt azóta mindkét állam az ASEAN tagja lett.
