rubicon

36. Lyndon B. Johnson (1963–1969)

2 perc olvasás

Ő volt a 20. század legtevékenyebb hivatásos politikusa. Aligha volt nála aktívabb politikus Washingtonban. A parlamenti taktika mestereként rendkívüli rábeszélőképességgel ragadta karon, veregette hátba, akit meg akart győzni, és addig tornyosult fölé százkilencven­egy centiméteres magasságával, amíg az illető el nem fogadta álláspontját. Ezt nevezték Johnson-kezelésnek.

Már ifjúkorában sem érdekelte más, mint a politika. A szegény texasi család csak egy jelentéktelen, vidéki tanárképző iskolába tudta beíratni a nagydarab, erős, hangos és barátságos fiút, aki ezért éle­te végéig kisebbrendűségi érzésekkel küszködött. „Kerülőúton”, egy kongresszusi képviselő titkáraként (1931– 1934) jutott be a washingtoni politikai körökbe, ahol elképesztő munkabírásának köszönhetően előbb egy mun­kaügyi segélyszervezet texa­si irodájának igazgatói állását szerezte meg (1935–1937), majd sikerült demokrata párti képviselővé (1937– 1949) és szenátorrá választatnia magát (1949–1961).  

Lincoln óta senki sem tett többet a polgárjogok érdekében, és senki sem támogatta jobban a társadalom hátrányos helyzetű csoportjait, mint ez a bárdolatlannak tartott texasi. A mindenki számára bőségen és szabadságon alapuló „nagy társadalom” megvalósítását tűzte ki célul kormányzata elé, és sajátos megfogalmazással élve „hadat üzent a szegénységnek”. A hátrányos helyzetű fia­talok számára létrehozat­ta a Gazdasági Lehetőségek Hivatalát (1964), a Medicare program egészségügyi biztosítást nyújtott a legidősebbeknek, a Medicaid pedig orvosi ellátásban részesítette a szegényeket (1965). 

A vízminőségi (1965), a víz­tisztaság helyreállítását előíró (1966), az autók gázkibocsátását szabályozó légtisztasági (1965) és a légminőségi (1967) törvénnyel jelentős

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.