rubicon

23. Benjamin Harrison (1889–1893)

2 perc olvasás

Harrison egész életében becsületes volt és nemes ügyeket támogatott. Végigharcolta a polgárháborút, republikánus szenátorként támogatta a közszolgálati reformot, a feketék polgárjogát, a vasutak és trösztök tevékenységének szövetségi szabályozását, valamint a magas védővámokat. Természetvédelmi javaslatai alapján jött létre később a Grand Canyon Nemzeti Park. Csak egyetlen dologra nem volt képes: arra, hogy megszerettesse magát. Nem kedvelte a nyilvános szereplést, és rossz volt a kapcsolata az újságírókkal. Olyan mereven és formálisan viselkedett, hogy emberi jéghegynek nevezték.

Harrison apja képviselő volt, nagyapja William Henry Harrison, az ország 9. elnöke, dédapja – aki szintén a Benjamin Harrison névre hallgatott – pedig egyike volt annak az 56 kongresszusi képviselőnek, aki aláírta a Függetlenségi nyilatkozatot. 

Az 1888-as választás során nagyszabású vesztegetésekre került sor. Harrison ellenfele, Grover Cleveland százezerrel több népi szavazatot kapott, az amerikai választási rendszert azonban az elektorok szavazatai döntik el, s ezekből Harrison tudott többet megszerezni. Mire beköltözött a Fehér Házba, a republikánus pártfőnökök már a miniszteri állásokat is elosztogatták a támogatás fejében. Harrison nem bánta a dolgot, mert azt tervezte, hogy a törvényhozó szervre, a Kongresszusra bízza az ország irányítását.

Semmilyen reformot nem támogatott, csak arra volt hajlandó, hogy engedelmesen aláírja a republikánus többségű Kongresszus által elé terjesztett törvényjavaslatokat. 1890-ben négy fontos törvényt hoztak. A Sherman-féle trösztellenes törvény megtiltotta a kereskedelmet korlátozó trösztök működését. Az ezüstvásárlási törvény megnövelte a pénzverésre használt ezüst mennyiségét, s ezzel megnyugtatta a farmereket, akik ettől az intézkedéstől a mezőgazdasági árak

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.