Ingyenesen olvasható
Duray Miklós (1945-2022) a dél-szlovákiai–felvidéki magyarság 1968-2010 közötti történelmében több alkalommal is meghatározó szerepet játszott. Először, a rövid ideig tartó prágai tavasz idején a magyar ifjúsági szövetség létrehozásával, a csehszlovákiai magyar kulturális szövetség, a Csemadok új vezetésének tagjaként próbálta megragadni a pártállam demokratikus átalakításának nemzetiségpolitikai lehetőségeit.
Az 1968. augusztus 21-én a Varsói Szerződés öt tagállama által megszállt országban, az Alexander Dubček menesztését követő húszéves Husák-korszakban létrehozta a Csehszlovákiai Magyar Kisebbségi Jogvédő Bizottságot. Fellépésével a korabeli szovjet nemzetiségi modellt utánzó csehszlovák asszimilációs modell egyre keményebb intézkedéseivel szállt szembe. A Václav Havel körül szerveződött Charta 77 mozgalom kevés szlovákiai aláírójának egyikeként, a korabeli magyarországi, erdélyi magyar ellenzékkel rendszeres kapcsolatokat fenntartva, az első közt tiltakozott az emberi és kisebbségi jogokat megsértő csehszlovákiai „normalizációs rendszer” ellen.
Felismerte az 1975-ös helsinki zárónyilatkozat jelentőségét, amely az európai nemzetek együttműködés és az emberi és kisebbségi jogokért folytatott küzdelmeket Európa-szerte új alapokra helyezte. Az 1970-es évek végén komoly hálózatokat kiépítve, széleskörű magyar társadalmi és politikai mozgalmat szervezett Dél-Szlovákiában a nemzetiségi jogok védelmére. Egyedüliként nevét adta és személyesen vállalta a Jogvédő Bizottság párt- és állami szervekhez elküldött jelentéseinek, hazai, külföldi és nemzetközi szervezeteknek címzett memorandumainak szerzőségét.
Az 1980-as években nyelvi, oktatási jogokat védelmező hazai és nemzetközi fellépésével sikerült mozgósítania a felvidéki magyar közösséget és a késő-kádári Magyarország magyar kisebbségekért felelősséget értelmiségi köreit. A kisebbségi magyar tannyelvű iskolák kétnyelvűsítése, fokozatos felszámolása ellen rengeteg szülő tiltakozott. Jogvédő tevékenységét pedig a pozsonyi magyar egyetemisták – Tóth Károly, Öllős László – és aktivisták támogatták Bencze György filozófus, Benda Kálmán, Benda Gyula, Jeszenszky Géza történészek, Hamburger Mihály politológus, Törzsök Erika szociológus, Vargha János biológus, környezetvédő alkotta ennek a kapcsolattartó csoportnak a kemény magját. Mellettük Vígh Kálmán szervezte meg a Budapesten élő, felvidéki származású értelmiségiek 25-30 fős csoportját, amely az MSZMP KB-hez címzett tiltakozásban sürgette a magyar állampárt állásfoglalását Duray Miklós és a magyar kisebbség jogainak ügyében.
Állandósult megfigyeltetése, kétszeri letartóztatása és ítélet nélküli kétszeri több hónapos fogva tartása már előre jelezte, hogy a csehszlovák szövetségi és a pozsonyi szlovák kormány vádat kíván emelni ellene, hogy bírósági ítélettel tegyék lehetetlenné jogvédő tevékenységét.
A harminc évvel ezelőtt, 1983 január 31-én és február 1-jén ellene indított politikai perrel a csehszlovák és szlovák hatóságok fel kívánták számolni a Jogvédő Bizottságot, meg akarták félemlíteni a mind nagyobb támogatottsággal működő iskola- és nyelvvédelmi mozgalom szervezőit.
A per első napján Duray Miklós vádlottként imponáló felkészültségről adott tanubizonyságot: higgadtan és tárgyszerűen érvelt, a jogvédő bizottság működésének jogosultságát, az 1968. évi nemzetiségi alkotmánytörvényben biztosított kisebbségi jogok sérelmével szembeni fellépés törvényes hátterét hangsúlyozva több esetben is vádlottból vádlóvá vált. A pártállami érvekkel bőségesen alátámasztott, de az ember, kisebbségi és polgári jogokat eleve félreértelmező, a kisebbségi jogokat „burzsoá nacionalizmusnak” minősítő koncepciós vád egyre inkább tarthatatlanná vált.
A vádirat szerint Duray „1979 óta a köztársaság szocialista állam- és társadalmi rendje ellen ellenséges szándékkal, állandó jelleggel és nagymértékben írt, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén és külföldön sokszorosított, illetve különböző intézményeknek, valamint az ország terültén élő magyar nemzetiségű magánszemélyeknek a köztársaság szocialista társadalmi- és államrendjével szemben ellenséges szándékú izgató írásokat terjesztett.
Tehát a köztársaság szocialista társadalmi és államrendjével szemben ellenséges szándékkal a köztársaság társadalmi és államrendje és nemzetközi érdekei ellen irányuló széleskörű felforgató tevékenységet fejtett ki, mellyel a Btk. 98. §-ának 1. bekezdése és a 2. bekezdés b/ pontja értelmében a köztársaság felforgatásának bűntettét követte el.” A perről ő maga készítette el a mindmáig legátfogóbb, kiválóan dokumentált beszámolót, amelyet Kutyaszorító II. címmel a Püski Kiadó által 1989-ben New Yorkban megjelent munkájában adott közre.
1983. január 31-én, a délelőtt negyedtízkor a vádirat ismertetésével kezdődött a perben. Az akár 5-10 évi börtönbüntetés kiszabására is módot adó vádat Duray Miklós elutasította, és kijelentette, nem tekinti magát bűnösnek. Ezt követően Duray Miklós a vádirattal kapcsolatos véleményét a bíró által felajánlott tolmács igénybevétele nélkül, szlovák nyelven tartotta meg: A szlovákiai magyar iskolákat sújtó, az oktatás nyelvének megváltoztatására irányuló terv, 1978-ban váltotta ki azt a jogvédelmi tevékenységet, amely miatt most a bíróság előtt állok. Még egyszer hangsúlyozom: ezt a tevékenységet nem tekintem bűncselekménynek és nem érzem magam bűnösnek” – hangsúlyozta a váddal kapcsolatos adatokban, történeti, jogi érvekben állásfoglalásában.
A bíró kérdésére a Jogvédő Bizottság nevében a Charta 77 részére készült állásfoglalását, ami a korabeli politikai viszonyok közt a pártállami igazságszolgáltatás szemében nyilván igen komoly „vétségnek” számított, Duray Miklós a következő érvekkel védte meg: Ezt az esszélevelet azért írtam a Charta ’77-nek, mert megítélésem szerint egyedül ennek a társadalmi aktivitásnak a célja az emberi jogok védelme Csehszlovákiában. Saját tapasztalataimból tudtam, hogy Csehországban nagyon keveset tudnak a Szlovákiában élő magyar kisebbségről. Amennyiben tudnak valamit, az 1938-al függ össze, és ehhez a dátumhoz inkább negatív élményék fűződnek. Azért szántam el magam a szöveg megírására, hogy kifejtsem mind a mai problémákat, mind azt, hogy a csehszlovákiai magyarság őszintén szeretné saját hazájának vallani az országot, de ezért az asszimiláció és a hátrányos megkülönböztetés rémétől mentes nemzeti életre és nemzeti létének sokoldalú fejlesztésére vágyik.”
Az első napon az ügyészség által – egyfajta koronatanúi szerepben – meghallgatott Janics Kálmán felvidéki magyar történész alaposan megzavarta a bíróság láthatóan megbízható tanúvallomásokra felépített forgatókönyvét. Janics ugyanis erősen zavaros történetekkel azt kívánta bizonyítani, hogy Duray őt, a Svájcban megjelent „Hontalanság évei” c. könyv szerzőjét kompromittálni akarta, amikor személyes találkozásaik alkalmával Janicsot számára ismeretlen pozsonyi és magyarországi értelmiségiekkel hozta össze. Ráadásul Janics szerint Duray Miklós a jogvédő bizottsági dokumentumaival valótlan dolgokat állított, amit ő a kisebbségi ügy elárulásaként értékelt. Tanúvallomása végén azt állította, hogy Duray ezt a szerinte törvényellenes tevékenységét csak azért folytathatta szabadon Csehszlovákiában, mert csehszlovák vagy szovjet ügynökként dolgozott, magyarországi kapcsolatait szintén ügynöki tevékenysége céljaira próbálta felhasználni.
A per második napjára Mészöly Miklós, Cseres Tibor és Csurka István utaztak Pozsonyba, hogy jelenlétükkel bizonyítsák, milyen fontosnak tartják a kisebbségi magyarság jogainak védelmét, s egyértelművé tegyék a magyarországi ellenzék Duray Miklóst melletti kiállását. A második napon a bíróság a Bizottság munkájában névtelenül fontos szerepet játszó pozsonyi magyar értelmiségieket hallgatott meg, akik a váddal kapcsolatos kérdések szakmai, történeti, jogi és politikai hátterének megvilágításával a vád megalapozatlanságát erősítették meg. A vád tárgyi alapja, érvrendszere látványosan összedőlt. Peter Šamko bíró február 1-jén a pert előbb február 11-én elnapolta, majd 1983. február 22-én – ítélet és a vád elejtése nélkül – Duray Miklós szabadlábra helyezésével, a pozsonyi városi bíróság Ján Račko nevű tanácselnöke a pert felfüggesztette.
A bírósági tárgyaláson megjelent Eva-Maria Barki, bécsi ügyvéd, az Amnesty International képviseletében. A perről elsőkként a Szabad Európa Rádió adott rövid híradást. Külön nyilatkozatban álltak ki a Charta 77 szóvivői és a Chartát aláíró szlovák értelmiségiek közül Miroslav Kusý, František Mikloško mellett Ján Čarnogurský, a későbbi szlovák miniszterelnök.
A korabeli vezető nyugat-európai lapok hírt adtak arról, hogy 1983. február 22-én írásos beadványát a pozsonyi városi bíróság tanácselnöke kedvezően bírálta el és Duray Miklóst szabadon engedték. Ezzel a per ítélet nélkül, kurtán-furcsán véget ért. Fontos látnunk, hogy 1983 elején a csehszlovák pártállam stílust váltott az ellenzéki mozgalmakkal szembeni magatartásában. A Charta 77 1979-1980 óta börtönbe zárt vezetői közül előbb Jiří Dienstbiert, a későbbi csehszlovák külügyminisztert, majd 1983 februárjában Václav Havelt, a későbbi köztársasági elnököt is szabadon engedték. Átmenetileg a többi egyházi, civil, környezetvédő mozgalom elleni kemény fellépést is enyhítették.
A perről a párizsi Irodalmi Újságban kiváló elemzést közreadó Ölvedi János szerint a per lezárására nem a hallgatásba burkolózó kádári Magyarország, hanem nagy valószínűséggel éppen az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet madridi zárónyilatkozatának véglegesítésével egybeeső nyugati tiltakozások miatt került sor. Mindenesetre a Duray-per egyre nagyobb visszhangot váltott ki a szlovákiai magyarok, az ellenzéki cseh és szlovák értelmiség soraiban, ami végső soron egyre kínosabbá vált a proletár internacionalizmusra hivatkozó csehszlovák kommunista hatalom számára.
Mindazonáltal a következő évben, 1984. május 10-én Durayt a csehszlovák államrend felforgatása, a szocialista rendszer és a Szovjetunió, valamint szövetségesei ellen kifejtett tevékenység vádjával ismételten letartóztatták. Újbóli fogva tartása ellen az Amerikai Pen Club nevében Norman Mailer, Arthur Miller, Allen Ginsberg és Kurt Vonegut intézett tiltakozó levelet Gustáv Husák csehszlovák pártfőtitkárhoz és köztársasági elnökhöz. A Hámos László vezette amerikai Hungarian Human Rights tüntetést szervezett Ottawában.
Duray Miklóst összesen 470 napon át tartották vizsgálati fogságban. 1984 őszén amnesztiarendeletre hivatkozva ismét szabadon engedték. Folytatta jogvédő tevékenységét, részt vett a Charta tiltakozó akcióiban. 1988 márciusában a magyarországi ellenzéki vezetők jelenlétében a Jurta Színházban tartott előadást, amelyet a közönség nagy tapssal fogadott. Amint az más kellemetlenné vált kelet-európai értelmiségiek esetében is gyakran megtörtént, a csehszlovák hatóságok 1988 augusztusában feleségével együtt engedélyezték kiutazását az Egyesült Államokba, ahol az Indiana Egyetem ösztöndíjasaként politológiai tanulmányokat folytat, és szinte hetente tartott előadásokat amerikai magyar szervezetek meghívására.
1988 nyarától a pennsylvaniai Indiana Egyetem ösztöndíjasaként egy évig az Egyesült Államokban tartózkodott és a csehszlovákiai „bársonyos forradalom” első heteiben érkezett haza. Jóllehet az ország első demokratikus pártjaként megalakult Független Magyar Kezdeményezés őt jelölte a szövetségi kormány nemzetiségi miniszterének, miniszterré való kinevezését a kormányalakítással megbízott kommunista Marián Čalfa 1989 decemberében elutasította.
Duray Miklós 1990 februárjában magyar, lengyel, ruszin nemzetiségű jelentkezőkből megalakította az Együttélés Politikai Mozgalmat, amelynek elnökeként előbb a prágai szövetségi parlament, majd az ország kettéválása után, a szlovákiai parlament képviselője volt 2010-ig. Közben, 1996-ban kezdeményezte a három kisebbségi magyar párt egyesülését. Az ekkor létrejött Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető elnökeként fontos szerepet játszott a kisebbségi magyarok magyarországi kapcsolatait megkönnyítő 2001. évi státustörvény előkészítésében. Ennek elismeréseként ő kapta meg az 1. számú magyar igazolványt.
