Ingyenesen olvasható
A két világháború közti csehszlovákiai magyar kisebbségpolitikában 1936-ban fontos változás történt: hosszú viták, előkészületek után alapvetően a budapesti kormányzati elvárások alapján egyesült az addig két pártja: Jaross Andor elnök és Esterházy János ügyvezető elnök vezetésével megalakult az Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Párt, rövid nevén az Egyesült Magyar Párt (EMP).
A párt alapvető célkitűzéseit a Csehszlovák Köztársaság 1935 óta egyre mélyülő bel- és külpolitikai válságának időszakában három pontban lehet összefoglalni. Elérni a népszövetségi nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer által elvben kilátásba helyezett kisebbségi politikai, nyelvi, oktatási, egyesületi, vallási stb. jogok maximumát; törvényes garanciákat szerezni a magyar kisebbség arányos részvételére a politikai, közigazgatási és gazdasági élet minden területén.
A felvidéki magyarság kollektív jogainak biztosítását az 1920-as évek közepétől kezdve Szlovenszkó és Ruszinszkó, azaz Szlovákia és az 1919–1920-ban ugyancsak Csehszlovákiához került Kárpátalja autonóm státuszán belül képzelték el Esterházyék. Mégpedig az úgynevezett őslakos-koncepció keretében, amely a két tartomány eredeti „őslakos” nemzeteinek – a szlovákoknak, magyaroknak, ruszinoknak, németeknek, zsidóknak – az együttműködésén alapult. Ennek jegyében Esterházy János 1937–1938-ban aktív kezdeményezője volt az Andrej Hlinka és Jozef Tiso vezette Szlovák Néppárttal közös autonomista blokk létrehozásának a prágai csehszlovák nemzetgyűlésen belül.
S végül külpolitikailag az EMP a két világháború közti magyar kormányzati külpolitika békés revíziós külpolitikájának szempontjait szem előtt tartva az 1918–1919-ben a történeti magyar államtól leválasztott felső-magyarországi területeken az integrális revízió kontextusában gondolkodva a szlovák, ruszin politikai elitekkel igyekezett a Szent István-i államkeretek közé való visszatérés politikai, lélektani feltételeit biztosítani. Ezt főként az említett őslakos-koncepció szorgalmazásával igyekezett előmozdítani.
Közép-Európa hitleri forgatókönyveiben azonban az integrális magyar revízió 1918 augusztusától kezdve többé nem szerepelt, s így az 1938. november 2-i első bécsi döntéssel az etnikai revízió alternatívája kapott zöld utat. Esterházy a bécsi döntés után is Szlovákiában maradva igyekezett a törvényes alapokra helyezett, reciprok magyar–szlovák kisebbségpolitika eszközeivel élve megvédeni a Tiso-féle Szlovákia területén maradt körülbelül 65 ezer fős magyar közösséget, vagy ahogy ekkor ő nevezte, a szlovákiai magyar családot. Ennek érdekében a szlovákiai Magyar Párt elnökeként igyekezett a pozsonyi, Nyitra-vidéki, szepességi magyar lokális közösségeket, nyelvszigeteket szervezetileg, kulturálisan megerősíteni s számukra a kulturális, oktatási jogokat biztosítani.
Mindent elkövetett annak érdekében, hogy sem a magyar párt, sem a nemzetiségi közösség soraiban ne erősödjön meg a szélsőjobboldali befolyás, hogy a nemzetiszocializmus eszméje jegyében megszervezett kárpáti németségtől lehetőség szerint módszeresen elhatárolja magát. Politikai pályafutásának egyik fontos pozitívuma a szlovákiai zsidósággal kapcsolatos álláspontja. 1938-tól folyamatosan kiállt a zsidóság mellett, a magyar pártban is benn tartotta őket hamis neveken, a menekülőket hamis útlevelekhez juttatta.
Az akkor Magyarországhoz tartozó Kassán például 200 munkaszolgálatost mentett meg. feltehetően ő fogta össze a mintegy ezer zsidó életet megmentő szlovákiai magyar református papság zsidómentő tevékenységét is. 1942. május 15-én a szlovák parlament képviselőjeként egyedül ő nem szavazta meg a 80-90 ezer fős szlovákiai zsidóság deportálásáról szóló 1942. évi 68. számú törvényt. Nyitraújlaki házában családja zsidókat bújtatott. Hamis útlevéllel üldözött zsidók tömegét juttatta át a magyar–szlovák határon. Magyarország 1944. évi megszállása ellen memorandumban tiltakozott, amit a pozsonyi svájci követségen keresztül juttatott el külföldre. A szlovák történészek viszont arra helyezik a hangsúlyt a világháború alatti tevékenységének értékelésében, hogy Esterházy a magyar kisebbség felelős képviselőjeként részt vállalt a totalitárius szlovák állam kiépítésében. A háború vége felé mindazonáltal a Gestapo valóságos hajtóvadászatot indított ellene Szlovákiában és Magyarországon. Csak bujkálva tudta átvészelni a háború utolsó napjait.
A szovjetek által 1945. április elején elfoglalt Pozsonyban a Magyar Párt vezetőivel egy memorandumot készített. Ebben védelmet kért a csehszlovák hatóságoktól a kassai kormányprogram alapján beindult magyarellenes üldözésekkel szemben. Esterházy kihallgatást kért a kommunista Gustáv Husák szlovák belügyi megbízottól, aki azonban kiszolgáltatta őt a szovjet hatóságoknak. 1945. június 27-én átszállították őt az orosz parancsnokságra, ahonnan július 29-én tizedmagával Moszkvába szállították. Esterházyt társaival együtt Moszkvában bíróság elé állították, és koholt vádak alapján 1946. június 24-én 10 évi javító munkatáborra ítélték.
A következő évben, 1947. szeptember 16-án a csehszlovák háború utáni rendkívüli bírósági eljárás keretében – távollétében – kötél általi halálra ítélte a Pozsonyi Szlovák Nemzeti Bíróság. A vád a Csehszlovák Köztársaság felbomlasztása, a szlovák néppárti politikusokkal való együttműködés, valamint a fasizmus kiszolgálása volt. Rövid eljárást követően tanúk meghallgatása nélkül a nemzeti bíróság hirdette ki a halálos ítéletet. Az ítélet meghozatalát követően a csehszlovák hatóságok kikérték őt a Szovjetuniótól, hogy végrehajthassák az ítéletet. A Gulag poklaiban súlyosan megbetegedett Esterházyt 1949. április 26-án adták át a csehszlovák szerveknek. Az ítélet végrehajtása előtt a családnak sikerült kegyelmi kérvényt benyújtania Klement Gottwad kommunista köztársasági elnökhöz, ami Vavro Šrobár vezető szlovák polgári politikus közvetítésével eljutott az illetékes helyre. Gottwald elnök végül a halálos ítéletet életfogytiglanra változtatta.
Büntetését a legszigorúbb csehországi és szlovákiai börtönökben töltötte. Tizenkét évig tartó rabsága alatt súlyos betegségek közt, az isteni kegyelem jegyében bátorította fogolytársait. A családtagokon keresztül küldött üzenetei, fogolytársai tanúságtételei azt bizonyítják, hogy Esterházy kimagasló emberi értékei a pokoli körülmények közt is érvényesültek. Istenhívőként átadta magát a Gondviselés akaratának, szenvedéseit családjáért és a magyarság, a haza szabadságának ügyéért ajánlotta fel. Életének utolsó napjaiban, súlyos betegségében azt kérte, szállítsák a nyitrai börtönbe, hogy szülőföldjén halhasson meg. Ezt a kérését is megtagadták. A kor legnagyobb csehországi politikai börtönében, Mírovban, a börtönkórházban halt meg 1957. március 8-án, 56 éves korában.
Lánya, Esterházy Malfatti Alíz rendületlen és kitartó közbenjárására 2007-ben sikerült bizonyítékot találni arra, hogy a mírovi börtönből Esterházy hamvainak urnája a prágai Motol temetőjébe, az elhunyt politikai foglyok tömegsírjába került. Halála után hatvan évvel, 2017. szeptember 16-án helyezték földi maradványait örök nyugalomra a Nyitra melletti Alsóbodokon erre az alkalomra kialakított kápolna sziklabarlangjában.
