Ingyenesen olvasható
Horthy Miklós kormányzó gróf Teleki Pál lemondása után, 1921. április 14-én gróf Bethlen Istvánt nevezte ki miniszterelnökké. A Telekihez hasonlóan erdélyi származású Bethlen a 20. századi magyar politika egyik legjelentősebb politikusa lett. A konzervatív magyar politikai gondolkodás meghatározó képviselőjének tízéves miniszterelnökségét meghatározta a trianoni békediktátum, ebből következett a kormányelnök célkitűzése: Magyarország talpra állítása.
Trianon következtében az ország területe a harmadára, népessége pedig 18,2 millió főről 7,6 millió főre, vagyis a korábbi 43%-ára csökkent, Magyarország európai középhatalomból kisállammá vált, minden harmadik magyar külföldi állampolgár lett. A béke okozta sokk nemcsak a gazdasági életet bénította meg, az 1920 után hatalomra kerülő kormányok is komoly, megoldhatatlannak tűnő kihívásokkal szembesültek. A béke megkötését követően lemondott Simonyi-Semadam Sándor kormánya, akit külügyminisztere, gróf Teleki Pál követett kormányfőként. Az utolsó magyar király, IV. Károly első visszatérési kísérlete idején tanúsított kétértelmű viselkedése miatt Teleki is távozni kényszerült. Horthy kormányzó a közel három éve tartó válságos időszakot követően egy higgadt, konzervatív politikusban bízott, így jöhetett szóba az antikommunista szervezkedésben meghatározó szerepet játszó arisztokrata politikus.
Bethlen István 1874-ben született a Marosvásárhelytől 15 kilométerre fekvő Gernyeszegen. A budapesti tudományegyetemen jogot végzett, majd angliai tanulmányutat követően a magyaróvári Mezőgazdasági Akadémia vendéghallgatója lett, 1900-tól erdélyi birtokain gazdálkodott. 1901-től szabadelvű, 1903-tól függetlenségi, 1913 és 1918 között alkotmánypárti képviselő. Az őszirózsás forradalom időszakában bírálta a Károlyi-kormány intézkedéseit, majd 1919 februárjában megalapította a konzervatív Nemzeti Egyesülés Pártját. 1919 tavaszán és nyarán az emigráns magyar politikusokat tömörítő Antibolsevista Komité vezetőjeként tevékenykedett Bécsben.
47 éves, amikor a kormányzó felkéri kormányalakításra. Bethlen remek taktikai érzékkel és jó szervezőkészséggel rendelkezett, nem véletlenül vált a Trianon utáni újrakezdés vezető politikusává, mind bel-, mind külpolitikai téren az ország konszolidálására törekedett. 1921 végén megegyezést kötött a szociáldemokratákkal, a Bethlen–Peyer-paktumban az MSZDP politikusai vállalták, hogy nem szerveznek sztrájkot az állami alkalmazottak körében, nem kifogásolják a királyság államformáját és nézeteiket csak a munkásság körében hirdetik. Bethlen úgy látta, hogy a konszolidációhoz stabil többségre támaszkodó, erős kormánypártra is szüksége van. Két jelentős támogatottsággal bíró párt volt ekkoriban Magyarországon, az 1920. januári nemzetgyűlési választásokat a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja és a Kisgazdapárt szinte holtversenyben nyerte meg. A királykérdés miatt meggyengült kereszténypártból Bethlen távozott, majd 1922 elején belépett a Kisgazdapártba. Utóbbi párt vezetéséből kiszorította ellenfeleit, majd a két párt összeolvasztásából létrehozta az Egységes Pártot. Az új kormánypárt 1922-ben a mandátumok 58, 1926-ban 69, 1931-ben pedig 64%-át szerezte meg a választásokon, azaz sikerült Bethlennek szilárd parlamenti többséget létrehoznia a konszolidációs lépések végrehajtásához.
A konszolidáció folyamatossága érdekében rendeleti úton szűkítette a választójogot, a módosítás iskolai végzettséghez kötést, a nők esetében pedig magasabb korhatárt jelentett. A rendelet szerint csak a két éve egy helyben lakó, 10 éves magyar állampolgársággal rendelkező és az elemi iskola első négy osztályát elvégzett 24 éven felüliek választhattak. Ennek következtében a választók összlakossághoz viszonyított aránya 40-ről 28%-ra csökkent. Magyarország így is az európai középmezőnyhöz tartozott, több országban (például Svájc, Franciaország) a nők – szemben Magyarországgal – nem is szavazhattak ekkor. A választójogi rendelet Nagy-Budapest és a tíz vidéki törvényhatósági jogú város kivételével visszaállította a dualizmus kori nyílt szavazást, jelentősen elősegítve a kormánypárt győzelmét a választásokon. Bethlen 1923-ra kiszorította a pártból a Gömbös-féle nemzeti radikális politikusokat, megvalósítva ezzel a kormánypárt ideológiai egységesítését is.
A kormányfő Kállay Tibor pénzügyminiszteri kinevezésével a politikaihoz hasonló eredményeket ért el a gazdasági stabilizáció terén is. Az 1924-ben megkapott, 250 millió koronás népszövetségi kölcsön, a megnövelt adók és a Nemzeti Bank megalapítása stabilizálták az államháztartást. Az intézkedések hatására lehetőség nyílott egy új, stabil valuta bevezetésére, így 1927-től a pengő lett az ország új fizetőeszköze. Gazdasági szerkezetváltásra is sor került, ennek következtében olyan ágazatokat fejlesztettek, amelyek a hazai adottságok között is hatékonyan működhettek. Így vált meghatározóvá a dualizmus idején elhanyagolt textilipar, valamint a vegyipar, az elektronika és az építőipar. Az elektronika terén a világpiacon is versenyképes termékekkel jelentkeztek a magyar vállalatok, az Egyesült Izzólámpa Részvénytársaság villanyizzóit például világszerte exportálták. A mezőgazdaság összességében stagnált, ugyanakkor a munkafolyamatok gépesítése ezen a területen is folytatódott, példa erre a traktorok számának meghatszorozódása az 1920-as években. Bethlen gazdaságpolitikájából következett, hogy az évtized második felére jellemző fellendülés elsősorban az ipar területén mutatkozott meg. Az ipari termelés 1924 és 1929 között több mint 70 százalékkal emelkedett, és az 1929–1933-as gazdasági világválság előestéjén mintegy 12 százalékkal múlta felül a háború előtti szintet.
A népszövetségi kölcsön kapcsán érdemes kiemelnünk az oktatás, az útrendszer és a hírközlés fejlesztését is. Az oktatásügy irányítása a vallás- és közoktatásügyi miniszter feladatköre volt, 1922 és 1931 között Klebelsberg Kunó töltötte be ezt a korszakban kiemelten kezelt területet Bethlen kormányában. A kultúrfölény révén Klebelsberg szerint békés eszközökkel is lehetőség nyílhat a katonai szempontból meggyengített Magyarországnak a trianoni béke revíziójára. A népiskolai hálózat fejlesztése fontos intézkedés volt, ennek is köszönhető, hogy az analfabetizmus aránya 15 százalékról 10-re csökkent. Fontos volt továbbá a kolozsvári egyetem Szegedre, a pozsonyi Pécsre költöztetése, a debreceni egyetem felépítése, valamint az ösztöndíjrendszer kiterjesztése és a külföldi Collegium Hungaricumok hálózatának a kialakítása. A szociálpolitikai reformok közül kiemelendőek a társadalombiztosítás újjászervezését érintő változások: a kötelező betegségi és baleseti biztosításban részesülők körét 1927-ben kiterjesztették, egyben növelték a biztosítottak szociális kedvezményeit. 1928-ban bevezették a kötelező öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítást.
Forrás: Rubicon Archívum
Külpolitikai szempontból Magyarország továbbra is elszigetelt maradt, mozgásterét alapvetően határozta meg a korszak elején létrejövő kisantant, azaz Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia magyarellenes szövetsége. A soproni népszavazás mellett sikert jelentett a Népszövetségbe való felvétel, ez tette lehetővé a gazdasági stabilizációhoz szükséges hitel felvételét. A nagyhatalmak közül egyedül Olaszország mutatott szándékot a közeledésre, ebben döntős szerepe volt annak, hogy Magyarország és Olaszország is területi igényekkel lépett fel Jugoszláviával szemben. Benito Mussolini olasz és Bethlen István magyar miniszterelnök 1927. április 5-én Rómában írta alá az olasz–magyar örökbarátsági szerződést, melynek következtében hazánk legfőbb külpolitikai szövetségese a harmincas évek utolsó harmadáig Olaszország lett.
Az 1929-ben kirobbanó gazdasági világválság Bethlen István kormányát is magával sodorta, a folyamatosan zuhanó támogatottságot észlelve 1931 augusztusában benyújtotta a lemondását. Az erdélyi származású politikus lemondása után sokat utazott, számos előadást tartott, támogatta a jó viszonyt az angolszász országokkal és igyekezett csökkenteni a német befolyást hazánkban. 1938 és 1940 között német és olasz segítséggel visszakerült Magyarországhoz a Felvidék déli sávja, Kárpátalja, Észak-Erdély és Székelyföld, e revíziós eredmények mindegyike fegyveres konfliktus nélkül valósult meg. A magyar diplomáciának ezt követően Bethlen szerint a kivárásra kellett volna építeni. Különösen hibás döntésnek tartotta a Szovjetunió elleni hadba lépést 1941-ben, majd az ezt követő hadüzeneteket a nyugati szövetségeseknek. A Kállay-kormány tevékenységét a német szövetségből történő lassú kihátrálás vágya, ezzel együtt a nyugati szövetségesekkel való megegyezés és a semlegesség helyreállításának reménye vezette, nem véletlen, hogy Bethlen részt vett a Kállay-kormány különbéke-tapogatózásaiban.
Bethlen István programja, nézetei miatt a kettős – náci, majd szovjet – megszállás korában üldözött politikussá vált. A német megszállás idején a nácik mindent megtettek azért, hogy kézre kerítsék őt, ekkoriban több hónapon át bujdosni kényszerült. 1944 végén az egykori kormányfőt őrizetbe vették a Vörös Hadsereg katonái. A Szovjetunió első embere, Sztálin attól félt, hogy Bethlen a későbbiekben a jobboldal vezéralakja lehet, ezért Sztálin utasítására Moszkvába hurcolták, ahol 1946-ban szívbénulásban halt meg egy katonai kórházban.
