1918. március 3. – A breszt-litovszki különbéke aláírása

Közismertek Lenin 1920 őszén a moszkvai kormányzósági végrehajtó bizottságok elnökeinek tanácskozásán, a versailles-i békerendszer kapcsán elmondott gondolatai: „Uzsorabéke, gyilkosok, mészárosok békéje volt […]. Ez a béke hallatlan rablóbéke […]. Ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak.” A bolsevik vezér gondolatai azonban ugyanúgy igazak a németek által az új szovjethatalomnak diktált breszt-litovszki különbékére is, melyet azonban gyorsan elsodortak Németország 1918. novemberi összeomlásának hullámai, így jóval kevésbé ismert.

Oroszország összeomlása

Oroszország már a világháború kezdetén, 1914-ben is az öt nagyhatalom közül a leginstabilabb társadalmi helyzettel bírt – nem véletlen, hogy a világégés előtt egy szűk évtizeddel is komoly forradalom rázta meg. Ezzel szemben a gazdasága – főként nyugati befektetések okán – gyorsan növekedett, amit jól jelzett a németek által aggodalommal figyelt vasútfejlesztés. Az óriási orosz haderő hatalmas nyomást gyakorolt a központi hatalmak keleti frontjára, melyet csak Hindenburg nagy tannenbergi győzelme, valamint sok százezer osztrák–magyar baka által a kárpáti téli csatákban tanúsított hősies ellenállás tartóztatott fel 1914–1915 telén. A továbbiakban – eltekintve a Bruszilov-offenzíva sikerétől – inkább a központi hatalmak nyertek teret az oroszok rovására, amin az 1916-os román hadba lépés sem tudott változtatni. 1917. év elejére azonban a háborús erőfeszítések teljesen kimerítették az orosz társadalmat, aminek nyomán márciusban megdőlt a cári rendszer, maga II. Miklós is kénytelen volt lemondani.

Az új, alkotmányos-demokratikus berendezkedést célként kitűző vezetés azonban kitartott a háború folytatása mellett. Úgy ítélték meg, hogy nem kell már sok idő a központi hatalmak összeomlásához, de a nyugati antanthatalmak béketárgyalást elutasító magatartása is ebbe az irányba terelte az orosz vezetést. Az 1917. júniusban megindított, a hadügyminiszterről elnevezett Kerenszkij-offenzíva azonban pár nap után összeomlott, és a kezdeményezést a központi hatalmak ragadták magukhoz. 1917. augusztus 3-án osztrák–magyar csapatok szabadították fel Bukovina tartomány a háború elején oroszok által megszállt székvárosát, Czernowitzot, majd szeptember 3-án a német hadsereg vonult be Rigába. Ezek után a háború és a fenyegető megszállás miatti elkeseredettséget meglovagolva tudták megragadni a hatalmat november elején a Lenin vezette bolsevikok, akik azonnal megkezdték a fegyverszüneti tárgyalásokat a központi hatalmakkal.

Fegyverszünet és béketárgyalások

Az új szovjet-orosz vezetés rögtön deklarálta békekötési szándékát. A nyugati antanthatalmak azonban – a maguk szempontjából érthető módon – elutasították az orosz kezdeményezést, így a bolsevikoknak a korábban elfogadott elvekkel szemben különbéke megkötéséről kellett elkezdeniük a tárgyalást. Az első lépés a fegyverszünet volt, melyet kétnapos tárgyalás után, 1917. december 5-én kötöttek meg a német hadsereg keleti frontot irányító főparancsnokságán, Breszt-Litovszkban (az erődöt még 1915-ben foglalták el a németek, osztrák–magyar részvétellel).

Innentől kezdve azonban bonyolultabbá vált a helyzet. A Trockij által vezetett bolsevik delegáció megpróbálta elhúzni a tárgyalásokat, ugyanis abból indult ki, hogy hamarosan kitör a világforradalom, aminek az egyik első láncszeme lesz Németország. Másrészt hivatkoztak a Wilson amerikai elnök által pont 1918 januárjában meghirdetett elvekre, követelve az önrendelkezés alapján kialakítandó, annexiómentes békét. Ez az álláspont igen messze állt a központi hatalmakétól. A német katonai és politikai vezetés számára egyértelmű volt, hogy komoly területeket kívánnak keleten a birodalmukhoz csatolni, amivel a Monarchia nem teljesen értett egyet, de nem volt abban a helyzetben, hogy más megoldást érjen el, illetve balkáni érdekszférája elismerése mellett elfogadta a német célokat. A tárgyalások ezek után többször is megszakadtak, minthogy a szovjet-orosz delegáció nem fogadta el a német feltételeket. Végül a központi hatalmak 1918. február közepén felmondták a fegyverszünetet és 18-án ismét támadásba lendültek a teljesen felkészületlen orosz erőkkel szemben. Néhány nap múlva már az is felrémlett, hogy a németek Pétervárat fenyegetik.

Az eseményeknek egy külön témáját képezte Ukrajna kérdése. A béketárgyalások megszakadásához nagyban hozzájárult, hogy a németek függő helyzetű államok létrehozását is tervezték az orosz határ mentén. Ezek legfontosabbika volt Ukrajna, melyet a németek önálló államként ismertek el, és így különbékét kötöttek az Ukrán Népköztársaságot képviselő testület vezetőivel február 9-én. Ezzel egy időben azonban bolsevik támadás érte Kijevet, és a népköztársasági vezetők elmenekültek, majd segítségül hívták a központi hatalmakat. A német, majd osztrák–magyar támadás nem is váratott sokat magára, néhány hét alatt a mai Ukrajna teljes területét megszállták.

A béke megkötése és következményei

A német támadás által teremtett új helyzetben egy újabb, a korábbiaknál is szigorúbb feltételeket támasztó ultimátumot küldtek a bolsevik vezetésnek. Minthogy azonban a vörös kormányzatnak a puszta túlélés volt a cél a hátországban meginduló polgárháború nyomását is tekintetbe véve, Lenin állásfoglalását támogatva az ultimátum elfogadása mellett döntöttek. Ennek nyomán március 1-jén ismét tárgyalóasztalhoz ültek és 1918. március 3-án alá is írták a breszt-litovszki különbékét (majd március 15-én ratifikálták). A feltételek drákóiak voltak: a németek magukhoz csatolták Lengyelország korábban a cári birodalomhoz tartozó részét, valamint a Baltikum jelentős területeit. De ezenfelül támogatták az önálló Ukrajna, Észtország, Lettország és Finnország létrejöttét is. Végső soron Szovjet-Oroszország lakosságának 34%-át, a megművelt földek 32%-át, az iparnak pedig 54%-át vesztette el – területileg pedig nagyjából a 17. századi keretei közé zsugorodott. A németek ezáltal megvalósították keleti hadicéljaikat, sőt még a törököknek is juttattak három kisebb kaukázusi, illetve fekete-tenger-parti területet.

Minthogy a Szovjet-Oroszországban tartott több mint egymillió hadifogoly hazaszállítása vontatottan haladt, a központi hatalmak nem vonták ki csapataikat a megszállt területekről. A konfliktus tehát nem jutott teljes nyugvópontra. A központi hatalmak azonban így is a nyugati frontjaikra tudták csoportosítani jelentős részben felszabaduló erőiket, és az év elején bizakodtak abban, hogy ezáltal végre térdre kényszeríthetik a nyugati antanthatalmakat is. Mindezzel párhuzamosan Szovjet-Oroszországban tovább dúlt a polgárháború, bár a bolsevikok a békével némi lélegzethez jutottak. Végül a szovjetek számára szerencsésen alakult a háború menete: a központi hatalmak 1918. őszi összeomlásával felmondhatták a breszt-litovszki különbékét, és az elvesztett területek jelentős részét (Ukrajna, Belarusz) ilyen módon vissza tudták szerezni. A béke egyik leghosszabb távú következménye Ukrajna önálló államként való elismerése lett. Bár a németek visszavonulása után a vörösök felszámolták a rövid életű államkezdeményt, a mai ukrán állam egyértelműen ide vezeti vissza önálló államiságának gyökereit.