Ingyenesen olvasható
1916. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén született Székesfehérváron. 1934 júliusától volt a jezsuita rend novíciusa. Rejtelmes betegség tört ki rajta, emiatt napra pontosan egy esztendővel azután, hogy tornászbajnok lett, Fehérvárott életmentő műtétet végeztek el rajta. Erényei a szenvedésben bontakoztak ki, lelki végrendeletében mindenről lemondott a bűnösökért. Halálos ágyán, felmetszett gégével szólni sem tudott, de élete utolsó perceiben felírta búcsúszavát: „Ne sírjatok, mennyei születésnap ez!” Halála után rengeteg imameghallgatást tulajdonítottak Kaszap Istvánnak. Boldoggá avatási eljárása 1941-ben megindult, hősies erénygyakorlásának pápai elismerése 2006. december 16-án történt meg.
Kaszap István mélyen vallásos családba született Székesfehérvárott az első világháború közepén, Kaszap Lajos és Vinkler Róza fiaként. Két húga és két bátyja volt. Elemi iskoláit szülővárosában, középiskolai tanulmányait a Ciszterci Szent István Gimnáziumban végezte. Nagy akaraterő és kitartás jellemezte a tanulmányok és a sport területén is. Szorgalmával jeles tanulóvá küzdötte fel magát, majd kiváló tornász lett, 17 éves korában a Dunántúl ifjúsági bajnokának mondhatta magát. Érdeklődési köre kiszélesedett: olaszt, franciát, németet, spanyolt tanult, rengeteget olvasott, főként történelmi témájú könyveket. Részt vett a két világháború között Magyarországon is kibontakozó cserkészmozgalomban.
15. születésnapján, 1931. március 25-én avatták a gimnáziumi Mária Kongregáció tagjává. (A Mária Kongregáció jezsuiták által kezdeményezett vallásos társulat, közvetlen célja, hogy az ifjúságot a Mária-tisztelet hangsúlyozott gyakorlása által az apostolkodás magasabb fokára nevelje.) Már régóta szerette volna Istennek szentelni életét mint szerzetespap. 1934 nyarán lépett be a jezsuita rendbe és a budapesti Manrézában kezdte meg újoncéveit. A lelkigyakorlatokat nagy összeszedettséggel és komolysággal végezte.
Gyermekkorában sokat betegeskedett. Nem sokkal a Jézus Társaságába való belépése után elvesztette hangját. Mandulái begyulladtak, ízületi fájdalmak gyötörték. Kaszap István szótlanul tűrte a fájdalmas kezeléseket. Mellhártyagyulladást kapott, majd mély, gennyes daganat keletkezett a combján. A vérmérgezés oly mértékben elhatalmasodott rajta, hogy az orvosok lemondtak az életéről. Súlyos műtét következett, orvosai és környezete csodálták a fiatalember lelkierejét, kitartását. Szenvedéseit mindvégig Isten kezéből megnyugvással fogadta. Amikor jobban volt, bátorította társait, buzdítására többen elmentek a májusi litániára, szentmisére. Szenvedését felajánlotta a bűnösök megtéréséért.
Nagy bánatára 1935. november 3-án el kellett hagynia a jezsiták lelkigyakorlatos házát, a Manrézát. Nem sikerült megvalósítani álmát, hogy jezsuita szerzetes legyen. Amíg jobban volt, elment szentmisére. Azonban a szüleihez hazaköltözve ismét megbetegedett, kórházba került. Kivették a manduláit, sebe lassan gyógyult, 10 napon keresztül csak folyadékot kapott. Hazatérésének napján magas láz gyötörte, a következő nap már nem tudott beszélni. A torkában lévő daganat miatt nehezen lélegzett, így gégemetszést végeztek rajta. Írásban papot kért, de mire a pap a kórházba ért, már elvesztette eszméletét. 1935. december 17-én, reggel 6 óra 10 perckor lépett át az örökkévalóságba. 19 évet, 8 hónapot és 22 napot élt ezen a földön. Életének utolsó perceiben néhány soros írásban így búcsúzott szüleitől: „Isten veletek! Odafönn találkozunk. Ne sírjatok! Mennyei születésnap ez. A jó Isten áldjon meg benneteket!”
Kaszap Istvánt a székesfehérvári sóstói temetőben temették el, de később exhumálták, és a Prohászka-emléktemplom mellé épített kriptába temették. Boldoggá avatási eljárásának latin nyelvű fordítását 1947-ben terjesztették az illetékes kongregáció elé. 1949-ben, a kommunista fordulatot követően az ÁVH lefoglalta az összegyűjtött iratok nagy részét, köztük több mint 20 000 imameghallgatást, ezeket mind elégették. Emléke, tisztelete azonban tovább élt, 1984-ben volt novíciustársai a rendbe való belépésének 50. évfordulója alkalmából közös misét mutattak be Székesfehérváron. Boldoggá avatási eljárása a rendszerváltozást követően, 1990-ben indult újra. Születésének századik évfordulóján a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a nemzeti sírkerthez csatolta a sírját, mely odatemetése óta közismert zarándokhely.
