1893. február 15. – 130 éve kezdte meg az első adását a telefonhírmondó

A telefonközponttól a telefonhírmondóig

Puskás Tivadar (1844–1893) együtt élt az ipari forradalom második hullámának minden „rezdülésével”, hiszen az újabb és újabb technikai találmányokat szinte azonnal tovább gondolta. Életében meghatározó volt az 1876-os philadelphiai világkiállítás, ahol Alexander Graham Bell bemutatta az új találmányát, a telefont. Innen Puskás útja a korszak nagy zsenijéhez, Thomas Alva Edisonhoz vezetett, akinek a laboratóriumában, a Menlo Parkban közel egy évig dolgozott. Fontos szerepe volt a bostoni telefonközpont kialakításában, majd Edison megbízásából felügyelte a londoni és a párizsi központ kiépítését is. A tudománytörténészek nagy része vitatja Puskás meghatározó szerepét a telefonközpont működési elvének kidolgozásában, mondván, ennek semmilyen nyoma nincs a The Edison Papers archívumban, illetve Edison és Puskás levelezésében sem bukkantak ilyen utalásra. Ugyanakkor tény, hogy 1911-ben Edison a magyarországi útja során egy olyan dedikált portrét adott át Puskás sógornőjének, amelyen a magyar feltalálót nevezte az elsőnek a világon, aki a „telefonközpont ötletét felvetette”.

Puskás Tivadar öccsével, Ferenccel együtt 1881-ben Budapesten is kialakította az első telefonközpontot. Ez ekkor még alig több mint két tucat előfizetővel rendelkezett, de a következő évben már több mint 200-ra bővült a számuk. Eközben Puskás már egy olyan újszerű hangátjátszáson dolgozott, amelynek első adása 1882-ben valósult meg, amikor Erkel Ferenc Hunyadi László operáját közvetíteni tudták a Nemzeti Színházból a Vigadó nagytermében berendezett fülkékbe. 

Öccse váratlan és korai halála után vette át a Budapesti Telefonhálózat irányítását. Saját tőkéből kezdett fejleszteni, de ezek nem térültek meg. A céget 1888-ban Baross Gábor ipari és kereskedelemügyi miniszter azzal mentette meg a csődtől, hogy államosították a telefonhálózatot. Puskás ezután már egyértelműen a telefonhírmondó műszaki kidolgozásán dolgozott.

A „világcsoda”

1893. február 15-én szólalt meg a világ első telefonhírmondója a budapesti V. kerületi Magyar utca 6. alatti stúdióból. A korszak egyik leggyorsabb hírszolgáltatása volt ez, gyakorlatilag egyetlen mikrofonba bemondott hír, amely a város bármely pontjára eljutott, ahol előfizetéssel rendelkeztek. Puskás Tivadar büszkén emelte ki, hogy a nyomtatott sajtót ezzel teljes mértékben meg tudják előzni: „Korunkban a gyorsaság nemcsak ott fontos, ahol közvetlen érdeklődési körünket érinti, hanem szükséges, hogy értesülve legyünk a világ minden táján történt eseményekről, a legnagyobb gyorsasággal. Ehhez pedig a mai újságok nem elég gyorsak.” És valóban így is volt, a telefonhírmondóban egyfajta „beszélő újságban” folyamatosan híreket mondtak be, ismertették a tőzsdei árfolyamjegyzéket, újságcikkeket szemléztek.

Az első műsorszórás engedély nélkül kezdődött meg, Puskás csak két héttel később fordult a hivatalokhoz. A kormányzat úgy ítélte meg, hogy valamilyen formában kontrollálni kell a hírek beolvasását. A korabeli sajtótörvény csak a nyomtatott sajtóra vonatkozott, arról nem volt szó, hogy valaki „beszélő újság” formájában akarja tájékoztatni a közvéleményt. Ezért végül az a megoldás született, hogy a beolvasandó híreket előre le kellett írni, a felelős üzletvezető és a bemondó azokat köteles volt aláírni, és az aláírt dokumentumokat az érdekelt minisztériumokhoz naponta, a budapesti rendőrséghez pedig naponként háromszor be kellett küldeni. 

A telefonhírmondó az első hónapokban néhány tucat előfizetővel rendelkezett, majd a számuk rövidesen félezerre nőtt meg, és két évvel később már közel ötezer előfizető hallgatta az adásokat. Puskás Tivadar azonban már mindezt nem élte meg, az első bejelentkezést követően egy hónappal váratlanul elhunyt 1893 márciusában. 

Az indulás évében a telefonhírmondónak még nem volt önálló vezetékrendszere és berendezése, így az előfizetők a saját telefonjukon keresztül hallgathatták az adást, ha oda kapcsoltattak. A híreket szállító drótvezetékek hossza azonban folyamatosan bővült, idővel már összesen 1200 kilométernyi vezetékrendszer működött a fővárosban. Ezzel a rendszer függetlenné vált a kiépített telefonhálózattól- és készülékektől. Az előfizető egy fatáblára erősített két hallgatókagylót kapott, és az eszközt az általa kért helyre szerelték fel a lakásában.

A telefonhírmondó hatása

Az első időszakot követően folyamatosan bővült a telefonhírmondó szolgáltatása, és a hírek és tőzsdejelentések beolvasása mellett megoldották azt is, hogy színházi műsorok vagy operai előadások is műsorra kerüljenek. Emellett a telefonhírmondó a saját stúdiójából is közvetített irodalmi esteket, hangversenyeket, sőt meghatározott időközönként német, angol, francia és olasz nyelvleckéket is lehetett venni. A látványos bővülés az első években bontakozott ki, ebben az 1896-os millenniumi ünnepségnek is meghatározó szerepe volt. Erre a Telefonhírmondó Rt. külön pavilonnal készült, és Ferenc József számára is készítettek egy külön készüléket. 

Az előfizetés nem volt drága, egytizede volt a telefonszolgáltatásnak, és a 18 forint kb. 10 kg cukor árának felelt meg. Természetesen főleg a közép- és nagypolgárság rendelte meg magának, ez utóbbi réteget elsősorban a tőzsdei árfolyamhírek érdekelték.

A Telefonhírmondó Rt. nyerte el később a rádiószolgáltatás jogát, így a Magyar Rádió első munkatársai 1925. december 1-jétől a társaság szerkesztői, hírolvasói voltak. A következő időszakban a rádió hírei és a telefonhírmondó szolgáltatása párhuzamosan futott egymás mellett, de természetesen az előfizetők száma már nem tudott látványosan bővülni. Végül 1944–45-ben Budapest ostroma során teljesen tönkrementek a dróthálózatok, és azokat már nem állították helyre.    

Sajnos, Puskás Tivadar váratlan halála megakadályozta, hogy külföldön is elterjedjen a telefonhírmondó. Kezdetben még érkeztek külföldi érdeklődők, de az új tulajdonossal nem tudtak megállapodni. Így Puskás „világcsodája” megmaradt Magyarországnak, majd a rádiózás teljesen új kommunikációs színteret nyitott. A telefonhírmondó mindenféleképp a rádió előfutárának tekinthető, és mivel elektronikus hírközlő eszköz volt, bizonyos szempontból minden elektronikus médium közös ősének is tekinthető. Magától értetődő, hogy mi magyarok büszkén emlékezünk erre, és csak sajnálhatjuk, hogy a találmány külföldön nem tudott elterjedni.