Ingyenesen olvasható
„Az a bánásmód, amelyben hazám a mostani császárt kormányzása alatt részesül, legmélyebb bensőmben megrendített. Hazámat mindennél jobban, még életemnél is jobban szeretem, s látnom kellett, hogy honfitársaimat, a legmagasabb állású nemeseket kivégzik, felakasztják, főbe lövik és csapatostul várfogságra ítélik, s hogy az országban minden szabadság eltűnt. Ezt az állapotot képtelen voltam elviselni, s mivel beláttam, hogy a jelenlegi szigorú katonai, csendőrségi és rendőrségi felügyelet mellett lehetetlen hazám viszonyaiban kedvező változást látni, már 1850-ben elhatároztam, hogy hazámat a jelenlegi szolgaságból, más módodon szabadítom ki.”
Aktív ellenállás
Az 1849-től kiépülő neoabszolutizmussal szemben szinte teljesen egységes volt a magyar társadalom elutasítása. Még az 1848-as törvényes átalakulással szembenálló konzervatívok zöme is elutasította a mindenféle törvényes alapot nélkülöző, nyílt katonai elnyomáson alapuló neoabszolutizmust. Közismert, hogy számos vezető politikus és katona választotta az emigrációt, illetve hasonlóan jól ismert a Deák Ferenc nevével fémjelezhető passzív rezisztencia gondolata is. Voltak ugyanakkor olyanok is, akik továbbra is az aktív ellenállás mellett döntöttek. Noszlopy Gáspár korábbi dunántúli kormánybiztos például a Bakonyban szervezett szabadcsapatot, Jubál Károly – Kossuth gyermekeinek nevelője – országos hálózatot próbált létrehozni, Makk József tüzérezredes pedig Erdélyben szervezett felkelő csapatot – ám a császári titkosrendőrség mindegyik szervezkedést leleplezte, a benne résztvevőket pedig szigorú büntetéssel sújtották (a vezetőket kivégezték, tagokat bebörtönözték – a felsoroltak közül csak Makk József tudott elmenekülni). Az aktív ellenállást választók közül is az egyik legkülönlegesebb személy Libényi János volt, akinek majdnem sikerült meggyilkolnia Ferenc Józsefet.
A merénylő és merénylet
Libényi János 1831. december 8-án született a Fejér megyei Csákváron. Apja, idősebb Libényi János is szabómester volt, így fia őt követte a családi hivatásban. Az ifjabb Libényi 1848–1849-ben Aradon a „Ruházati Bizottmány” ruhaüzemében dolgozott szabóinasként. Emiatt jelen volt az aradi vértanúk kivégzésénél, amit a vár ablakából közvetlenül látott is. A merénylet utáni katonai eljárás során említette meg, hogy a sortüzek hallgatása közben fogant meg benne a gondolat el, hogy bosszút kell állnia. A szabadságharc után folytatta tanulmányait a céhes rendszerben és vándorlókönyves szabólegényként megfordult Budán (1850), illetve Vácon is. 1851 márciusában már egyértelműen azzal a szándékkal költözött Bécsbe, hogy az uralkodóval szemben merényletet kövessen el. A császárvárosban Samuel Mayer szabóműhelyében dolgozott, de a mestervizsgát már nem tudta letenni.
Forrás: Wikimedia Commons
A merénylet indítékai elég egyértelműek voltak, ám az események után még egy történet megjelent, miszerint a szabadságharc leverésének kegyetlensége és az önkényuralom elutasítása mellett személyes tényező is szerepet játszott volna Libényi döntésében. Eszerint Ferenc József elcsábította volna Libényi húgát, Margitot, amit a szabósegéd meg kívánt bosszulni. A kihallgatási jegyzőkönyvek ismeretében azonban ez a történet nehezen áll meg a lábán: Libényinek egy fivére, két tizenöt év alatti húga és egy férjezett nővére volt, aki Válon élt, az pedig nem valószínű, hogy Ferenc József tizenöt év alatti lányokkal folytatott volna viszonyt.
Libényi alaposan felkészült a merényletre. Egyszerű eszközt választva vásárolt egy konyhakést, melyet egy köszörűssel tőrré alakíttatott. Megfigyelte a császár napi rutinját: az uralkodó déltájában szinte óramű pontossággal tett sétát minden nap az akkor még a belvárost keretező falak tetején vezető falsétányon. Miután tizenkét alkalommal is meggyőződött a séta menetéről, elérkezettnek látta az időd. 1853. február 18-án Libényi délben a városfal tetején, a Kärntnertornál (Karintiai kapu) várakozott. Az uralkodó fél óra múltán ért oda O’Donell szárnysegéd kíséretében. A kapunál Ferenc József kihajolt, hogy jobban megszemlélhesse az éppen gyakorlatozó katonákat. Ezt a pillanatot használta ki Libényi, aki villámgyorsan az uralkodó mellett termett és nyakon szúrta tőrével. Ferenc József szerencséjét az okozta, hogy rendes szokásához híven ekkor is katonai zubbonyt viselt, aminek igen erős, keményített nyaka volt, amin megbicsaklott a merénylő tőre, így csak enyhébben sebesítette meg a királyt. Ezek után O’Donell szárnysegéd és egy arra sétáló bécsi polgár, Josef Ettenreich mészáros (aki később nemesi rangot kapott tettéért) együttes erővel akadályozták meg az újabb szúrást, majd ártalmatlanná tették Libényit, akit az addigra odaérő őrök vezettek el a fogdába.
A büntetés és az utóélet
Libényit katonai törvényszék ítélte el gyorsított eljárásban: miután a szabósegéd bevallotta bűnét, február 24-én már meg is született az ítélet. Ezek után a kivégzésre február 26-án reggel került sor Bécs határában. Libényi felakasztását a zord, hózivataros idő ellenére több ezren nézték. Az ügyet azonban nem zárták le pusztán Libényi kivégzésével. Hiába mondta el a szabósegéd vallomása során, hogy senkivel sem egyeztette tervét és egyedül hajtott végre, mégis kiterjedt nyomozást folytattak Bécsben és Pesten is ismeretségi körében. Ennek nyomán Pesten 379 személyt állítottak elő,a kik közül összesen tizenhetet elítéltek, teljesen ártatlanul. Elrettentésként néhányukat 15–20 éves kényszermunkára ítélték felségárulásért.
A merényletre ma két műalkotás is emlékeztet. Az egyik a merénylet színhelyétől nem messze épült látványos neogótikus templom, a Votivkirche (Fogadalmi templom), melynek építtetésére Zsófia főhercegnő és Miksa főherceg tettek javaslatot. Az uralkodóhűségét demonstrálni kívánó osztrák polgárok, arisztokraták, de magyar urak is siettek jelentős összegekkel hozzájárulni a templom építéséhez. A másik pedig a Bécsi Múzeum gyűjteményében megtalálható olajfestmény, mely a merénylet pillanatát örökíti meg.
