Ingyenesen olvasható
1849. február elejére Görgei Artúr tábornok csapatainak branyiszkói áttörésével, Klapka György ezredes és Perczel Mór tábornok sikereivel, valamint a bácskai és bánsági csapatok felvonulásával lényegében lehetővé vált a honvédfősereg összpontosítása. A fősereg élére fővezért is kellett találni. Kossuth Lajos, a végrehajtó hatalmat gyakorló Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke számára kapóra jött a Franciaországból „importált” lengyel tábornok, Henryk Dembiński altábornagy, az 1830–31. évi lengyel szabadságharc volt fővezére, aki 1831. évi litvániai visszavonulásával vált híressé Európában. Január 29. és február 12. között a főhadszíntéren működő hadtesteket egymás után az ő parancsnoksága alá rendelték.
Az elkövetkező hetekben több alkalom is nyílt arra, hogy a magyar csapatok Franz Schlik altábornagy a Felvidéken elszigetelten álló hadtestét megtépázzák, a magyar hadvezetés azonban ezek egyikét sem tudta felhasználni. Dembiński ugyanis megakadályozott minden ilyen akciót.
Alfred zu Windisch-Grätz herceg, tábornagy, a cs. kir. csapatok fővezére február közepén megindította csapatait a Tisza-vonal felé. 1849. február 18–19-én kapta az első biztos híreket arról, hogy a magyar fősereg Mezőkövesd és Eger környékén összpontosul, s valószínűleg Pest ellen szándékozik támadni. Ezért elhatározta, hogy a magyar főerők keresésére indul. Egyrészt meg akarta akadályozni a magyar hadsereg összpontosítását, illetve megelőzni a magyar hadsereg előnyomulását, másrészt fel akarta venni a kapcsolatot Schlik hadtestével. Windisch-Grätz a támadásra a Ladislas Wrbna altábornagy vezette II. hadtestet, valamint Josip Jellačić hadtestének Karl Zeisberg altábornagy vezette dandárát mozgósította. A támadás során számított Schlik hadtestére is. A bevetett cs. kir. hadsereg összlétszáma elérte a 30 000 főt és a 165 löveget.
A magyar fél ereje körülbelül 43 000 főt és 150 löveget tett ki, négy hadtestből állt, ám ezek közül összesen három hadtest alakulataira lehetett számítani a csatában. Az I. (Klapka), a II. (Répásy) és a VII. (Görgei) hadtest összlétszáma elérte a 36 000 főt és 136 löveget. A két hadsereg tüzérsége közül a cs. kir. volt az erősebb, mind az ágyúk számát, mind űrméretét tekintve, ezt a hátrányt azonban a közel másfélszeres magyar létszám kiegyenlíthette. Megvolt tehát az esély arra, hogy az összpontosított magyar sereg győzelmi esélyekkel szálljon szembe a cs. kir. támadással.
Dembiński azonban elmulasztotta az erők összevonását: amikor február 26-án a Tarna vonalán, Kompoltnál a két sereg hirtelen összetalálkozott, a három magyar hadtest 23 dandárjából összesen 7 tartózkodott a csatatéren. Megfelelő intézkedések esetén azonban aznap estére vagy másnapra további 13 dandár a helyszínre érkezhetett.
A kápolnai csata néven ismert kétnapos összecsapás első napján a magyar csapatok megtartották állásaikat. Az I. hadtest Dessewffy Arisztid ezredes vezette hadosztálya Verpeléten foglalt állást, egy kisebb különítménye a siroki szorost őrizte.
A VII. hadtest Poeltenberg-hadosztálya a Colloredo vezérőrnagy vezette dandárral keveredett harcba az aldebrői erdőben. Poeltenberg kénytelen volt kiüríteni az erdőt, majd indokolatlanul visszavonult Kerecsend felé. A cs. kir. csapatok megszállták az erdőt, de a Tarnán nem keltek át. Az éjszaka folyamán Dembiński utasítására Poeltenberg hadosztálya visszatért Al- és Feldebrőre.
Az I. hadtest Máriássy-hadosztályának Driquet-dandára a csata kezdetén a Tarna nyugati partján, a kompolti erdő és a kápolnai szőlők között állt fel. Máriássy Franz Wyss vezérőrnagy cs. kir. dandárjával keveredett harcba, s szintén megtartotta állásait.
A II. hadtest Szekulits István alezredes vezette hadosztályának Kisfaludy Móric őrnagy vezette dandárja Kálnál állt fel, majd átkelt a Tarnán. A csata első napján megőrizte állásait, s tüzérségével komoly veszteséget okozott az ellenségnek.
Dembiński csak az esti órákban adta ki utasításait a hátrébb állomásozó hadosztályok előrevonására, így azok közül egyedül Aulich Lajos ezredes hadosztálya érkezett meg a másnapi csatára; a többiek csak akkor, amikor az összecsapásnak már vége szakadt.
Az éjszaka folyamán azonban kedvezőtlen változás állt be a magyar fél helyzetében. A Pétervásárán álló Schlik-hadtest ugyanis megszállta a siroki szorost, s ezzel a Verpeléten álló magyar csapatok oldalába került. A szorost védő Idzikowski őrnagy csapatával nem Verpelét, hanem Eger felé vonult vissza.
A csata február 27-én folytatódott. A cs. kir. fővezér célja Kápolna elfoglalása, ezáltal a magyar arcvonal átszakítása és a magyar jobbszárny felmorzsolása volt. Ekkor ugyanis már tudta, hogy Schlik elfoglalta a siroki szorost, s hadtestével Verpelét, a magyar jobbszárny legszélső állása felé tart. Verpelét megtartása Klapka feladata volt, aki ehhez egyetlen hadosztállyal rendelkezett. Amikor Dembiński érzékelte a Klapkát fenyegető veszélyt, a segítségére küldte Poeltenberg hadosztályát is, ám Schlik még így is túlerőben volt, s elfoglalta a települést. Klapka ezután sikertelenül próbálta meg visszavenni a községet. Rövidesen Görgei vette át a védelem irányítását. A két magyar hadosztály délután 2-3 óráig feltartóztatta Schlik hadtestét, ekkor azonban kénytelen volt Kerecsend felé hátrálni, ha nem akarta azt kockáztatni, hogy a Kápolnán, Kálon és Tófalun át előretörő cs. kir. csapatok elvágják a visszavonulás útját.
Kápolnánál Dembiński a Máriássy-hadosztályt visszavonta a Tarna keleti, alacsonyabban fekvő partjára, s eltorlaszoltatta a Tarnán átvezető hidat. A Wyss-dandár villámgyorsan átnyomult a hídon, s a község nagy részét birtokba vette. Az ellenség támadása azonban ezzel el is akadt, s Windisch-Grätz a községtől északra, Tófalun át próbálta megkerülni a magyarokat, hogy visszaűzhesse őket.
A Kálnál álló magyar csapatokat Dembiński még az éjszaka folyamán visszavonta a Tarna keleti partjára. A parancsnokságot átvevő Aulich Lajos ezredes csapatai február 27-én visszaverték az ellenség valamennyi támadását, de Kápolna elvesztését követően kénytelenek volt visszavonulni.
Noha időközben Guyon és Kmety hadosztályai is megérkeztek Kerecsend környékére, Dembiński nem szándékozott folytatni a csatát, hanem elrendelte a visszavonulást Makláron át Mezőkövesdre. Miután a visszavonulás során Dembiński ismét tanújelét adta hadvezéri alkalmatlanságának, Klapka tisztikara kijelentette, hogy csak akkor követi Dembiński utasításait, ha azokat Klapka, Görgei vagy Répásy tábornok ellenjegyzi. Az alárendeltségi viszonyok szempontjából szokatlan igényt egy hónap kellemetlen tapasztalatai magyarázták. A március 3-án Tiszafüreden összeült tiszti gyűlésre Görgei indítványára meghívták Szemere Bertalant, a politikai hatalom teljhatalmú képviselőjét, s őt kérték fel közvetítésre. Szemere a hadtestparancsnokok kíséretében felkereste Dembińskit, s megpróbálta haditanács tartására rávenni. Dembiński erre nem volt hajlandó, mire Szemere letette őt a fővezérségről, s ideiglenesen Görgeire bízta azt.
