Ingyenesen olvasható
1814-ben I. Napóleon vereséget szenvedett. A Franciaországot megszálló koalíció seregeit egy fásult, a béke kedvéért a megszállásba is belenyugvó társadalom fogadta. A birodalom megsemmisülésével ugyanis a sorozás és az adók teljes terhe a franciákra nehezedett. Napóleon 80 000 katonával zseniálisan védekezett a megszállók 250 000 fős hadseregei ellen, néhány kisebb csata után azonban Párizs kapitulált (március 31.). A szenátus megfosztotta Napóleont a tróntól (április 2.), marsalljai pedig két nap múlva rákényszeríttették a lemondásra. A szövetségesek Elba szigetére száműzték kétmilliós járadékkal, s jobb jelölt híján úgy döntöttek, hogy visszaültetik trónjára a „legitim” Bourbon-dinasztiát.
Az első restauráció (1814) békésnek ígérkezett. A párizsi békeszerződés (május 30.) kifejezetten nagylelkűnek bizonyult: Franciaország visszakapta 1792-es határait, Savoya két kerületét, indiai, szenegáli és karib-tengeri telepeit, s nem esett szó jóvátételről, megszállásról vagy a francia hadseregek létszámának korlátozásáról. Még a Franciaországba hurcolt műkincsek visszaadását sem követelték. XVIII. Lajos elismerte egy liberális alkotmány szükségességét, s mindent megtett a békés belpolitikai kiegyezés érdekében. Megtorlásra, tisztogatásra nem került sor.
Napóleon azonban elhagyta Elbát, és 1815. március 1-én partra szállt Franciaországban. Az ellene küldött hadseregek mellé álltak, s XVIII. Lajosnak menekülnie kellett Párizsból. Vajon a francia társadalom milyen arányban támogatta a visszatért császárt? Pár ezer lelkes tüntető minden városban akadt, akik megéljenezték. Az áprilisi választásokon azonban csak a választásra jogosultak 45%-a vett részt, az ezt követő népszavazáson pedig, amelyen a császárság módosított alkotmányáról kellett dönteni, a választópolgárok 80%-a távol maradt! Ezután helyhatósági választásokat rendeztek, s a lakosság újraválasztotta az első restauráció idején, egy éve megválasztott polgármesterek 80%-át. Vagyis semmi jel nem mutatott arra, hogy széles társadalmi rétegek támogatnák a visszatért császárt és a vele kiújuló háborút. Még a húsz, Franciaországban tartózkodó marsallja közül is mindössze hat állt mellé.
Napóleon „száznapos uralma” idején liberális szellemben módosította a császárság alkotmányát. A bécsi kongresszuson (1814–15) ülésező nagyhatalmak törvényen kívül helyezték Napóleont, aki csak abban reménykedhetett, hogy az osztrák és orosz hadseregek megérkezése előtt sikerül külön-külön legyőznie a briteket és a poroszokat. Betört Belgiumba, Blücherre kisebb vereséget mért Lignynél (június 16.), de Waterloonál (június 18.) nem sikerült meghátrálásra kényszerítenie Wellingtont, s a csatatérre érkező poroszok teljessé tették vereségét. Június 22-én újra lemondott. Angliába akart menekülni, de a szövetségesek kezére került, akik az atlanti-óceáni Szent Ilona-szigetre száműzték.
Innen már nem volt visszatérés.
