rubicon

17. Andrew Johnson (1865–1869)

2 perc olvasás

Abraham Lincolnt a legnagyobb, második alelnökét viszont a legrosszabb elnökök között tartja számon a történelem. Rendkívül szegény sorból származott, írni csak húszévesen tanult meg. Nyomorban eltöltött ifjúsága miatt szenvedélyesen utálta a nála gazdagabb és műveltebb embereket. A kisemberek, a „plebejusok” képviselőjének tekintette magát, aki a „parazita arisztokrácia” ellen harcol. Ellenfelei megvetően csak „a tennessee-i szabó” néven emlegették. Viszont ő volt az egyetlen egykori elnök, akit hivatali időszaka után szenátorrá választottak.

Az amerikai polgárhábo­rú idején (1861–1865) ő volt az egyetlen déli szenátor, aki az unió Kongresszusában maradt, s még a visszafoglalt Tennessee katonai kormányzójának hivatalát is vállalta. Ezért az 1864-es választáson, amelyen a Republikánus Párt a háborúpárti demokratákkal egyesülve ideiglenesen Nemzeti Unió Pártjának nevezte magát, a nemzeti összefogás hangsúlyozására a demokrata párti Andrew Johnsont jelölték Lincoln alelnökének. 

Senki sem szerette volna az elnöki székben látni, s ezért Lincoln meggyilkolása után rendkívül nehéz helyzetbe került. Az északiak szemében gyanús déli demokrata volt, a déliek szemében pedig áruló. Kormányzata mégis jelentős eredményekkel dicsekedhetett. Külügyminisztere, William H. Seward meggyőzte III. Napóleon francia császárt, hogy vonja ki Habsburg Miksa császárságát támogató seregeit Mexikóból, 1867-ben pedig 7,2 millió dollárért megvásárolták Oroszországtól Alaszkát. A kortársak „Seward őrültsége” és „Seward jégszekrénye” néven emlegették az új territóriumot, s csak harminc év múlva, amikor aranyat találtak itt, ismerték el, hogy érdemes volt megvásárolni. 1868-ban szerződést kötöttek Kína kormányával az egymás országában élő állampolgáraik jogairól s a kí­naiak korlátlan amerikai

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.