Ingyenesen olvasható
Báthory István lengyel király bátyja, az Erdélyt vajdaként irányító Báthory Kristóf 1581. május 27-én elhunyt, s a fejedelemségben szinte azonnal kormányzati nehézségek alakultak ki. Az erdélyi rendek még nem sokkal a haláleset előtt, a májusi országgyűlésen megválasztották Báthory Kristóf utódává, Erdély vajdájává kilencedik életévében lévő fiát, Báthory Zsigmondot, de nyilvánvaló volt, hogy kormányzati segítséget kell mellé rendelni. A rendek körében heves vita bontakozott ki arról, miként lehetne a kiskorú vajda uralkodásának idejére az ország számára hatékony és szilárd igazgatási rendszert kialakítani. A főurak egy része az egyszemélyű vezető kinevezését pártolta volna, Báthory István azonban inkább azon az állásponton volt, hogy magasan képzett, tudós emberek közösségének kell irányítania a fejedelemséget. A helyzetet bonyolította, hogy Kristóf halála után a szokásos módon testamentumos urakat állítottak gyermeke mellé, akiknek elsődleges feladatául az elhunyt Kristóf úr végrendeletének végrehajtását jelölték ki. A négytagú testület tagjai között volt Kendy Sándor és Kovacsóczy Farkas, mindketten nagy műveltséggel rendelkező, rangos, idősebb tanácsurak, kipróbált politikusok, aki hosszú ideje álltak a Báthoryak szolgálatában. A másik két úr Csáky Dénes és Bocskai István volt, akik viszont a család rokoni köréből kerültek ki, tehetséges, feltörekvő és ambiciózus fiatalok, akiknek politikai pályafutása csak nemrégen indult.
A testamentumos urak közül csak Kendy és Kovacsóczy került be a Báthory István által helytartói kinevezéssel kialakított hármastanácsba, harmadikként pedig Sombory László korábbi fejedelmi táblai ülnök és fiskális jogügyigazgató lett a testület tagja. A helytartói tanácsnak rövid, mintegy kétesztendős működése alatt sok nehézséggel kellett megküzdenie, noha Báthory István rendelkezése pontosan körülírta az új kormányszerv működésének szabályait. A testület székhelye Gyulafehérváron volt, a fejedelmi udvarban, ahol állandóan ülésezniük kellett. A három egyenrangú főúr egyaránt az elnök (praeses) titulust kapta, közöttük rangsort nem állított fel a fejedelem, de bizonyos fajta munkamegosztás kialakult. A megvitatásra szánt kérdésekben a három tanácstagnak szavaznia kellett, és a többségi álláspontból születhetett meg a döntés. Ha viszont hárman háromféle álláspontot képviseltek, és egységes véleményre jutniuk végképp nem sikerült, csak akkor kellett egy-egy ügyet a Krakkóban tartózkodó fejedelem elé vinni. Érdekesség, hogy a fejedelmi tanácsosok is jelen lehettek az üléseken, véleményt is nyilváníthattak az egyes kormányzati kérdésekben, amit azonban nem kellett feltétlenül tekintetbe venniük a kormányzótanács tagjainak. Egy kancelláriai deák jegyezte le az üléseken megtárgyalt ügyeket, a meghozott döntéseket. A hármastanács széles körű kormányzati felhatalmazással rendelkezett: várkapitányokat válthatott le és nevezhetett ki; 32 jobbágytelekig terjedő nagyságú birtokot adományozhatott; fellebbezési ügyekben ítélkezhetett; nemességet és tizedjövedelmeket is adományozhatott.
Az erdélyi rendek ellenszenvvel fogadták a hármastanács létrehozását, sokan a kinevezett személyekkel sem voltak elégedettek. A rendek továbbra is az egyszemélyű kormányzói hivatalt preferálták, és mindenképpen egy gubernátort szerettek volna a fejedelemség élére állíttatni, de oly módon, hogy annak személyét ne a fejedelem jelölje ki, hanem a fejedelmi tanács válassza meg. Báthory István fejedelem végül megelégelte, hogy a hármastanács önállótlanul és kevéssé hatékonyan tevékenykedik, hogy folyamatos konfliktusok alakulnak ki a tanácstagok és a főurak között, ezért úgy döntött, hogy véget vet ennek a kormányzati formának. 1585 májusában a tanács egyik nagy ellenzőjét, Ghiczy Jánost kormányzóvá nevezte ki Erdély élére, a vajdai tisztséget viselő unokaöccse, Báthory Zsigmond mellé.
