150 éve született Calvin Coolidge, az Egyesült Államok harmincadik elnöke (1923–29)

Egyetlen amerikai elnökről sem született oly sok vicc, tréfa és anekdota, mint erről a férfiról, akit mindenki az óvatosság, megbízhatóság, szorgalom, egyszerűség, tisztesség és takarékosság megtestesítőjének tekintett. Szűkszavúságának és hallgatagságának köszönhette, hogy az anekdoták hőse lett. Életfilozófiáját így összegezte: „Az élet problémáinak négyötöde megoldódna, ha leülnénk, és csendben maradnánk.” Azt is ő állapította meg, „hogyha látod, hogy tíz probléma tart feléd az úton, biztos lehetsz benne, hogy kilenc az árokba fut, mielőtt elérne hozzád, és csak az egyikkel kell bajlódnod.”

A vermonti Plymouth Notchban, egy farmer petróleumlámpával megvilágított szobájában látta meg a napvilágot 1872. július 4-én, s a vermonti gazdák szűkszavúságát, szorgalmát, takarékosságát és óvatos optimizmusát örökölte. Ügyvédként kezdte pályáját, majd a massachusettsi állami törvényhozás republikánus párti tagja (1907–1908), Massachusetts állami szenátora (1912–1915) és kormányzója lett (1919–1920). Országos hírnévre akkor tett szert, amikor határozottan fellépett a bostoni rendőrség 1919-es sztrájkja ellen, arra hivatkozva, hogy „senkinek, sehol, semmikor nincs joga sztrájkolni a közbiztonságot veszélyeztetve!” Egyszer az utódja megkérdezte tőle, hogyan tudta mindennap olyan korán elhagyni a kormányzói hivatalt, hiszen őt olykor este kilencig is feltartóztatták az ügyfelek. Coolidge így felelt: „Hja, maga válaszol nekik!”

A „Hallgatag Cal” néven emlegetett, tekintélyes politikust 1920-ban az Egyesült Államok alelnökévé választották. Warren G. Harding elnök váratlan halála után, 1923-ban elnök lett, s őrá hárult a feladat, hogy az előző kormányzat sikkasztásainak feltárása után visszaállítsa a bizalmat a Republikánus Párt és a Fehér Ház iránt. Ezt olyan sikerrel hajtotta végre, hogy indulhatott a következő elnökválasztáson is a „Keep Cool with Coolidge!”, vagyis „Csak nyugodtan Coolidge-dzsal!” jelszót használva. Másik jelszava így hangzott: „Amerika legfontosabb ügye az üzlet!”

Az elnök tisztességgel elvégezte munkáját, de nem tűzött ki kormányzata elé semmilyen magasabb rendű célt, amelynek eléréséhez különösebb erőfeszítésekre és vezetői fellépésre lett volna szükség. A gazdaság fellendülésének korában, amikor az életszínvonal (ha nem is egyforma mértékben) minden társadalmi réteg körében emelkedett, úgy tűnt, erre nincs szükség. Szociális programok beindítása helyett Coolidge inkább az adókat csökkentette: főleg a nagyvállalatokét, de 1929-re nagyon sok alacsony jövedelmű család volt, amely egyáltalán nem fizetett adót. 

A külpolitikát a következetes és szűk látókörű izoláció jellemezte. A Szenátus beleegyezett abba, hogy az ország legalább a Népszövetség törvényszékéhez csatlakozzék, de olyan sok fenntartással, hogy végül a többi állam nem fogadta be az Egyesült Államokat. Coolidge hallani sem akart arról, hogy az anyagi gondokkal küszködő egykori európai szövetségesek adósságainak egy részét elengedjék. Amikor ez a lehetőség szóba került, csak ennyit kérdezett: „Felvették a pénzt, nem?” Végül az alelnöke, Charles Gates Dawes nevéhez fűződő tervezet 1924-ben lehetővé tette, hogy a pénzügyi összeomlás szélén álló Németország új amerikai kölcsönöket kapjon. 

Frank B. Kellogg külügyminiszter Nobel-békedíjat kapott a francia külügyminiszterrel 1928-ban aláírt Kellogg–Briand-paktumért, amelyet végül szinte valamennyi állam ratifikált, köztük hazánk is. Az aláírók lemondtak arról, hogy támadó háborúkkal akarják megoldani nemzetközi vitáikat. A védekező háborúkat azonban nem helyezték törvényen kívül, és semmilyen megtorlással sem fenyegették a paktum megszegőit. A szerződés így üres diplomáciai gesztus maradt, egy történész szerint pontosan annyit ért, mint az amerikaiak arra vonatkozó ígérete, hogy betartják a szesztilalmat.

Gyenge egészségi állapota miatt az elnök naponta tizenegy órát aludt: kilencet éjjel, kettőt délutánonként. Amikor a Fehér Ház egyik alkalmazottja egyszer kénytelen volt felébreszteni, Coolidge ezt kérdezte tőle: „Megvan még az ország?” A színházban Groucho Marx színész felkiáltott neki a páholyba: „Hé, Cal, nincs még itt a lefekvési időd?” A legtöbb anekdota azonban az elnök hallgatagságát hangsúlyozta. Egy vacsorán állítólag megszólította egy hölgy: „Elnök úr, beszélnie kell velem, mert fogadást kötöttem, hogy két szónál többet fogok kihúzni magából!” Coolidge csak ennyit felelt: „Maga vesztett.” Az 1924-es választás során a következő párbeszéd hangzott el az újságírók és az elnök között: „Nyilatkozna a kampányról?” „Nem.” „Mondana valamit a világ helyzetéről?” „Nem.” „Elmondaná a véleményét az alkoholtilalomról?” „Nem.” Majd Coolidge így figyelmeztette a távozó újságírókat: „Ne feledjék, semmit sem idézhetnek tőlem!”

Az egyik vicc hazánkban ismerősnek tűnhet. A templomból visszatérő Coolidge-tól megkérdezték, miről szólt a prédikáció. „A bűnről” – felelte. „És mit mondott a pap róla?” – faggatták tovább. Válasza így hangzott: „Helytelenítette.” Az elnöki házaspár igen szellemesnek találta az anekdotát, de mindketten hangsúlyozták, hogy semmi alapja. Igazuk volt: ez egy Magyarországon közismert, székely vicc amerikai „átirata”.

Amikor a szófukar elnök mégis kinyitotta a száját, bölcsen beszélt. A Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának 150. évfordulóján így szónokolt Philadelphiában: „Gyakran mondják, hogy a világ sokat fejlődött 1776 óta, hogy új eszméink és új tapasztalataink vannak, hogy előnyben vagyunk az akkori emberekhez képest, s ezért talán fel is válthatjuk következtetéseiket modernebb gondolatokkal. Ez az érvelés azonban nem alkalmazható e nagy alapokmányra. Hogy minden embert egyenlőnek teremtettek, ez örök érvényű megállapítás. Hogy elidegeníthetetlen jogokkal lettek felruházva, ez örök érvényű megállapítás. Hogy a kormányok a kormányzottak beleegyezéséből nyerik jogos hatalmukat, ez örök érvényű megállapítás. E megállapításokon túl nincs előrelépés, nincs fejlődés. Ha valaki tagadni akarja megalapozottságukat, igazságukat, már nem haladhat előre történelmileg, hanem csak hátra, egy olyan korszak felé, amelyben nem volt egyenlőség, az egyénnek nem voltak jogai, a nép nem kormányzott… Mi a tudomány és az anyagi javak növekedésének korában élünk. De nem ezekből származik nyilatkozatunk, hanem nyilatkozatunkból származnak mindezek. A szellemi dolgok az elsődlegesek. Ha nem ragaszkodunk hozzájuk, anyagi prosperitásunk, bármilyen jelentősnek is tűnjön, kiüresedett látszattá válhat!”

Minden bizonnyal újraválasztották volna 1928-ban, ő azonban kijelentette: „Akkor kell lelépni, amikor még akarják az embert!” Felesége szerint egyszer a közelgő válságról is furcsa megjegyzést tett: „Én tudom, hogyan kell megspórolni a pénzt. Talán eljön az idő, amikor költeni kell. Nem érzem, hogy képes vagyok erre.”

1933-ban végzett vele a szívkoszorúér-trombózis. Végrendeletében sem tagadta meg önmagát: az okmány pontosan huszonhárom szóból állt…