110 éve született Habsburg Ottó

Keresztény hit, európai elkötelezettség

Annak ellenére, hogy Habsburg Ottó neve ismerősen cseng a magyarok számára, életútjának részletei, történelmi és szellemi öröksége jelentőségének feltárása valójában csak a közelmúltban kezdődött. Ezt a munkát a Habsburg Ottó Alapítvány végzi, amely a Magyar Országgyűlés tagjai által 2016-ban egyhangúlag megszavazott törvénnyel született meg, és amely az egykori trónörökös hagyatékának jelentős részét kezeli. 

Az egyik legősibb spanyol borpincészet, a Codorniu faládáiban évtizedeken át őrzött, 2018-ban Budapestre érkezett levéltári források feldolgozása során nem egyszer új dimenziót kapnak a 20. század magyar és világpolitikai történései: mindeddig kevéssé hangsúlyosnak látszó, vagy egyáltatán nem ismert adatok kerülnek napvilágra, és lassan feltérképeződik egy életen át szívós alapossággal bogozott kapcsolati háló léptéke. Habsburg Ottó levelezéséből, beszédeiből, cikkeinek kéziratából kirajzolódik az egykori trónörökös szellemi nagysága, rendkívüli munkabírása, politikai éleslátása, befolyásának hatóköre. Egy másik szinten pedig elveinek, tetteinek mozgatórugói: keresztény hite és európai elkötelezettsége.

Család, gyerekkor

Amikor száztíz évvel ezelőtt az ausztriai Wartholtz-villában megszületett Habsburg-Lotharingiai Károly főherceg és Bourbon-Pármai Zita főhercegnő első gyermeke, még senki sem sejtette, hogy négy évvel később már ez a kisgyermek lesz az Osztrák–Magyar Monarchia első számú trónörököse. Még kevésbé gondolhatta bárki is, hogy kilenc évvel később ő lép – igaz, egy ideig még édesanyja gyámsága mellett – apja, a száműzött császár és király helyére. IV. Károly száz évvel ezelőtti váratlan halála meghatározó pillanat volt elsőszülött fia számára. 

Habsburg Ottót gyermekként és fiatalként egyaránt uralkodónak nevelték, de az I. világháború után széthullott Duna-medencei birodalom utódállamainak politikai viszonyai és a nemzetközi helyzet alakulása megakadályozták, hogy trónra lépjen. A koronaherceget mindez nem kedvetlenítette el. Habsburg Ottó nagysága ugyanis éppen abban állt, hogy képes volt elfogadni, hogy nem lehet uralkodó, miközben azokat az adottságokat, amelyeket a 800 éves dinasztia sarjaként örökölt – hozzátéve saját személyes karizmáit – a közjó szolgálatára, fontos politikai nézetek és értékek továbbadására tudta felhasználni.

Az egykori trónörököst szoros szálak fűzték apjához, annak ellenére, hogy viszonylag kevés időt töltöttek együtt. IV. Károly mély katolikus hite, tragikus időszakban is megnyilvánuló optimizmusa, bátorsága, szociális érzékenysége és az egykori Osztrák–Magyar Monarchia konföderációs alapokon történő átszervezésének elképzelései, atyai örökségként, meghatározták Ottó életét, közéletei szerepvállalását. Ahogy később több interjúban hangsúlyozta: a Habsburg név felelősséggel, kötelességekkel és nem előjogokkal jár. Ezt annál inkább érzékelte, hiszen hétéves korától hosszú évtizedeken át száműzetésben élt. Szülőföldjére, Ausztriába – leszámítva egy rövid tartózkodást 1945–1946-ban – hivatalosan csak hosszan tartó és sokszor méltatlan politikai viták után léphetett 1966-ban. Magyarországra 1987-ben látogatott. Fiatalon, Spanyolországban majd Belgiumban, rangjához képest szerény körülmények között élt. Az antanthatalmak, különösen IV. Károly halála után, ugyan elvben nem ellenezték, hogy az árván maradt család a Monarchia utódállamaiban államosított Habsburg magánvagyon terhére bizonyos járadékot kapjon, de Magyarország kivételével ez a felszólítás süket fülekre talált.

Ottó-vacsorák

A Horthy Miklós kormányzó vezette Magyar Királyság tartózkodóan viselkedett az egykori uralkodó családjával szemben. A kormányok engedélyezték az országban található Habsburg magánvagyon – például a ráckevei birtok, a mai Ferenciek terén található pesti bérház, illetve egy tarcali szőlőterület – bevételeinek viszonylagos rendszereséggel történő átutalását, ugyanakkor lehetőség szerint akadályozták a királyhű, legitimista politikai körök túlzott térnyerését. Habsburg Ottó magyarországi megjelenését pedig a kisantant fenyegetőzésére hivatkozva messzemenően ellenezték. 

Az egykori trónörökös mindezek ellenére jelentős kultusznak örvendett. Hívei 1922-től Ottó-miséket, majd 1924-től ún. Ottó-vacsorákat szerveztek. 1930-ban, Habsburg Ottó nagykorúvá válásakor a Gellért Szállóban gróf Apponyi Albert tartotta az ünnepségen a díszbeszédet. A hosszú szónoklatot a jelenlévők állva hallgatták meg. Ez alkalommal került sor először tüntetésre is. 1931-től olcsóbbá tették a vacsorán való részvételt, így több mint ezer fő jelentkezett, már nem csupán a társadalom felső rétegéből. Az ünnepi alkalmakat az 1930-as években rendszeresen zavarták meg tüntetők, akik 1933-ban a pesti Vigadó épületébe be is törtek, és néhány résztvevőt megsebesítettek, a terem berendezését megrongálták. A vacsorákat a növekvő politikai ellenszél ellenére egészen a II. világháborúig megtartották. Ezeken az egybegyűltek gratuláló üzenetet írtak alá, amit aztán eljuttattak Habsburg Ottónak. Az egykori trónörökös folyamatos és élénk kapcsolatot tartott fenn Magyarországgal, legfőbb bizalmasa az Országgyűlésben aktívan politizáló Károlyi József gróf, majd az ő 1934-ben bekövetkezett halála után gróf Sigray Antal lett.

A náci Németország szorításában

Habsburg Ottó nemcsak Magyarország sorsát, hanem az osztrák közügyek fordulatait is naprakészen követte. Az Anschluss megakadályozása érdekében még politikai szerepet is hajlandó lett volna vállalni. Élesen szemben állt Hitlerrel és az általa irányított nemzetiszocializmussal. E körülmények ismeretében nem véletlen, hogy az Ausztriát Németországhoz csatoló hadművelet az „Ottó” nevet viselte, illetve, hogy később, az 1940. május 10-én hajnalban Belgiumot ért első légitámadás során Habsburg Ottó akkori otthonát, a Steenockerzeelben található kastélyt is bombatalálat érte.

Az egykori trónörökös – akire vadászott a Gestapo, sőt, parancs volt érvényben a megölésére – saját nexusait felhasználva nemcsak közvetlen rokonainak, hanem több ezer zsidó személynek is segített idejében elhagyni a megszállt Franciaországot. 1940 júniusától 1944 késő őszéig Habsburg Ottó az Egyesült Államokban élt, ahol kiváló kapcsolatokat ápolt Franklin D. Roosevelt elnökkel. Alkalma nyílt meglátásait a legmagasabb rangú angolszász vezetőkkel megosztani, hiszen Winston Churchill brit miniszterelnökkel is többször találkozott ebben az időszakban. Jelentős szerepe volt abban, hogy a szövetségesek Ausztriát Németországtól külön kezelték, és hogy az egykori Harmadik Birodalom területén négyhatalmi megszállás valósult meg, bevonva a folyamatba Franciaországot is. Az egykori trónörökös azonban Magyarországról sem feledkezett meg: gyakran cserélt eszmét Eckhardt Tiborral, aki még Teleki Pál miniszterelnök megbízásából érkezett az Egyesült Államokba 1940 nyarán, abból a célból, hogy összeköttetést teremtsen a németellenes magyar politikai elit és az amerikai adminisztráció között. Habsburg Ottó saját testvérét, Károly Lajos főherceget küldte vissza a kontinensre, Portugáliába, hogy rajta keresztül könnyebben tudjon kapcsolatot tartani Európával. A lisszaboni magyar követség révén üzeneteket juttatott el a Horthyékhoz, de az információk lassú áramlása és a budapesti kormányzat hezitáló magatartása miatt – minden igyekezete ellenére – végül nem tudott érdemben segíteni.

A magyar ügy és az európai egység szószólója

Habsburg Ottó a II. világháború után is szívén viselte Magyarország sorsát. Figyelemmel követte a magyar politikai emigráció belső mozgását. A kommunizmus legsötétebb időszakában is hitt abban, hogy az ország szovjet megszállása nem lesz hosszú életű. Kiállt az 1956-os forradalom mellett, és támogatta a Franco tábornok által indítványozott katonai beavatkozást, jóllehet ez végül nem valósulhatott meg. Mindazonáltal Habsburg Ottónak köszönhető, hogy a magyar ügy az ENSZ közgyűlése elé került, mert ő volt az, aki a madridi nem hivatalos magyar követ, Marosy Ferenc közreműködésével felkérte Spanyolország vezetését, hogy lépjenek fel a nemzetközi szervezetnél a megszállókkal szemben küzdő Magyarország érdekében. Az egykori trónörökösnek meggyőződése volt, hogy az 1956-os forradalom indította el a Szovjetunió lassú, de biztos agóniáját.

Habsburg Ottó elkötelezett híve volt a közös európai építkezésnek és a transzatlanti kapcsolatok megerősítésének. 1947-től haláláig szinte minden évben hónapokat töltött az Egyesült Államokban, ahol előadókörutakat tartott, és ezek révén – különösen Reagan elnök hivatal időszakában – nagy hatást gyakorolt a republikánus párt köreire és a konzervatív politikai csoportosulásokra. Habsburg Ottó mindazonáltal elsősorban az egységes, de szuverén Európa megteremtésének előmozdítását tartotta legfontosabb feladatának. Már a II. világháború előtt tagja lett a Richard Coudenhove-Kalergi gróf által alapított Páneurópai Mozgalomnak, és az alapító halála után, 1973-ban átvette a szervezet vezetését. Kapcsolatban állt az Öreg Kontinens egységéért síkra szálló politikusokkal: Konrad Adenauerrel, Robert Schumannal, és ismerte Alcide de Gasperi gondolatait kontinensünk jövőjéről. Az egykori trónörökös teljes mértékben osztotta az alapító atyák kereszténydemokrata nézeteit. Robert Schumannak különleges státusza volt Ottó szemében, hiszen a francia politikus lotaringiai gyökerekkel bírt, ráadásul ennek a régiónak az egyik nemzetgyűlési képviselője volt. Schuman járt közben annak érdekében, hogy Habsburg Ottó 1951-ben Nancy-ban tarthassa esküvőjét Szász-Meiningeni Regina hercegnővel. Az egykori trónörökös számára Lotaringia kivételes helyet foglalt el a dinasztia történetében, hiszen sosem felejtette el apja, IV. Károly intését: „Mindenről lemondhatsz, ha kell, egyedül Lotaringiáról soha.”

A közép-európai dimenzió

Habsburg Ottó a II. világháború után elinduló európai egységesülési folyamattal értékelésekor folyamatosan hangsúlyozta a keresztény elvek és a szuverenitás fontosságát. A mindenkori politikai vezetőknek a katolikus egyház szociális tanítását és a szubszidiaritáson alapuló egységet ajánlotta a figyelmébe. Rendszeresen emlékeztette arra a nyugat-európai köröket, hogy készen kell állni a vasfüggöny mögé kényszerített keleti blokk országainak integrációs folyamatba csatolására. 1979-től húsz éven át, mint a bajor CSU európai parlamenti képviselője ezt azzal is nyomatékosította, hogy ő szólalt fel először magyarul az ülésteremben. 

1989-ben aktívan részt vett a közép-európai országokban lezajlott rendszerváltozás előmozdításában. Nem véletlen, hogy neve hazánkban köztársasági elnökjelöltként is felmerült. A felkérést ugyan nem fogadta el, de ez a döntése nem ártott népszerűségének, hiszen 1989 után több mint hatvan magyar település választotta díszpolgárává. Tizenegy évvel ezelőtt bekövetkezett halálát követően szívét – kérésére – a Pannonhalmi Bencés Főapátság altemplomában temették el. Ezzel a gesztussal részint az általa oly nagyra becsült bencés tanárai előtt kívánt tisztelegni, részint a Magyarország és a Kárpát-medence népei iránti szeretetét, a velük szemben egész életében érzett felelősségét vallotta meg szimbolikus formában. 

Habsburg Ottó életútjának felvillantott mozaikjai arra figyelmeztetnek, hogy születésének 110. évfordulóján idézzük fel – és a friss kutatási eredmények fényében újra és újra gondoljuk át – azokat a történelmi eseményeket, amelyeknek részese volt. És hogy a napjainkban is aktuális és példaértékű politikai, közéleti örökségének etalonjához mérve reflektáljunk a minket körülvevő világ történéseire.