rubicon

10. John Tyler (1841–1845)

1 perc olvasás

Amikor a Whig Párt 1840-ben elnöknek jelölte William Henry Harrisont, az északiak és nyugatiak „háborús hősét”, a déli szavazatok megszerzése érdekében John Tylert felkérték, hogy legyen alelnökjelölt. A magas, vékony, kék szemű, udvarias úriember korábban a virginiai képviselőház tagja (1811–16, 1823–25, 1838–40), az Egyesült Államok képviselője (1816–21) és szenátora (1827–36), valamint Virginia kormányzója volt (1825–27). 1841. április 5. reggelén azonban az­zal ébresztették fel virginiai ott­honában, hogy Harrison halálával reá szállt az Egyesült Államok elnökségének hivatala.

A kormány nála jóval tekintélyesebb tagjai megpróbálták rábeszélni, hogy tekintse magát pusztán „ügyvivő elnöknek”, vagyis szavazással hozzák meg a döntéseket, s neki is csak egy szavazata legyen. Tyler válasza így hangzott: „Sohasem egyezem bele, hogy előírják számomra, mit csináljak. Elnökként én leszek felelős a kormányzatomért! […] Ha másként gondolják, készen állok elfogadni lemondásukat!” Fel sem bontotta azokat a leveleket, amelyek az „ügyvivő elnöknek” címezve érkeztek hozzá. A teljes elnöki hatalom gyakorlásával ő teremtett precedenst hasonló módon hivatalba lépő utódai számára, s az 1967-ben elfogadott XXV. alkotmánykiegészítés végül szentesítette ezt a gyakorlatot.

A Whig Párt hamarosan szembefordult Tylerrel, mert hiába volt többsége a Kongresszusban, saját elnöke mi­att nem tudta megvalósítani programját. Tyler kétszer is megvétózta a nemzeti bank visszaállításáról rendelkező törvényt (1841). Miniszterei erre egy kivétellel lemondtak, a Whig Párt pedig kizárta tagjai közül. A makacs és büszke Tyler azonban nem törődött vele, hogy „Párt nélküli elnöknek” és „Ővéletlenségének” csúfolják, nyugodtan kormányzott tovább konzervatív, déli egykori

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.