Véget ér a Midway-szigeteki csata

Szerző: Tarján M. Tamás

„Most már részben megtoroltuk Pearl Harbort, de a bosszú nem lesz teljes mindaddig, amíg a japán tengeri erőket védekezésképtelenné nem tesszük.”
(Chester W. Nimitz tengernagy)

1942. június 7-én fejeződött be a Midway-szigeteki tengeri ütközet, mely során az Egyesült Államok flottája döntő vereséget mért a japán hajóhadra. A Csendes-óceán közepén, Ázsia és Amerika között félúton – a midway szó éppen ezzel a jelentéssel bír – vívott csata fordulatot hozott a távol-keleti hadszíntéren, és védekező pozícióba kényszerítette az addig diadalmasan előrenyomuló Japánt.

Miután Nagumo Csúicsi és Jamamoto Iszoroku admirálisok 1941. december 7-én súlyos veszteségeket okoztak Pearl Harbornál az amerikai flottának, a japánok megismételték, sőt, felül is múlták a náci Németország korábbi villámháborús teljesítményét. A birodalom néhány hónap leforgása alatt megszállta Malajziát, Szingapúrt, a Fülöp-szigeteket, Holland Indiát – a mai Indonéziát –, Burmát, illetve több csendes-óceáni szigetcsoportot, így 1942 nyarára az India határától a Hawaii-szigetekig húzódó terület Japán uralma alá került. A Magyarországon is megjelenő propagandaanyagok már Ausztrália gyarmatosításáról, illetve a Berlin-Róma-Tokió-tengely erőinek egyesítéséről jövendöltek, a szövetségesek azonban más irányt szabtak az eseményeknek, hiszen a britek sikerrel védték meg a „korona ékkövét”, Indiát, az 1942. májusi korall-tengeri csatában pedig az amerikai flotta is elkerülte a megsemmisítő csapást.

Az év első felében az Egyesült Államok csendes-óceáni támaszpontjai közül Wake és Guam is japán kézre került, majd a tokiói stratégák a Hawaiitól 2100 kilométerre fekvő Midway-szigetek elfoglalását tűzték ki célul, hiszen ez a látszólag jelentéktelen atoll hatalmas óceáni területek felett biztosított volna ellenőrzést. Jamamoto admirális balszerencséjére azonban 1942 tavaszán az amerikaiak sikeresen megfejtették a japán kódjeleket, és hamis üzenetek segítségével meggyőződtek arról, hogy a császári hajóhad valóban a Midway-szigetek elfoglalására készül.

Chester W. Nimitz tengernagy, az amerikai csendes-óceáni flotta parancsnoka május végén két különleges egységet is mozgósított az atoll védelmére: az egyik a USS Hornet és a USS Enterprise repülőgép-hordozókból, 6 cirkálóból, illetve 9 rombolóból állt és Raymond Spruance ellentengernagy irányításával indult meg nyugat felé. A másikat a USS Yorktown repülőgép-hordozóból, 5 rombolóból, valamint 2 cirkálóból állították össze és Frank Fletcher ellentengernagy parancsnoksága alá helyezték. Jamamoto admirális armadája messze felülmúlta az amerikaiak erejét, hiszen 4 repülőgép-hordozóval, 7 csatahajóval és számos rombolóval rendelkezett, igaz, ezek jelentős része később nem vett részt az ütközetben.

A tokiói stratégák egy rendkívül bonyolult haditervet készítettek, melynek végső célja a térségben állomásozó amerikai egységek megsemmisítése és a Midway-szigetek elfoglalása volt, tehát a hadiflottával számos szállító- és tartályhajó is útnak indult. Jamamoto ugyanakkor erőfölénye dacára komoly hátrányból várhatta az összecsapást, hiszen nem tudott a Yorktown, a Hornet és az Enterprise mozgósításáról, az ellenfél azonban felismerte a neki szánt kelepcét, és az Aleut-szigeteknél indított japán offenzíva sem vonta el a figyelmét. Emellett az is kulcsfontosságú tényezőnek számított, hogy Jamamoto admirális alábecsülte az esetleges légitámadások hatását, tehát nem ismerte fel a repülőgép-hordozók valódi jelentőségét. Az amerikaiak hatalmas előnyre tettek szert azáltal, hogy ismerték a japán pozíciókat, hiszen információiknak köszönhetően nagy távolságból is végzetes csapást tudtak mérni ellenfelükre.

Bár a Midway-szigeteki csata csak június 4-én hajnalban vette kezdetét, B–17-es bombázók egy köteléke már előző nap – eredménytelen – támadást intézett a japán flotta ellen, egy hidroplán pedig később fel is robbantotta a császárság egyik tankhajóját. Ez mindenképpen intő jel volt Jamamoto számára, a hadvezér azonban a megkezdett hadműveletek folytatására utasította beosztottjait, így június 4-én hajnalban Nagumo Csúicsi admirális az amerikai bázis ellen küldte a Midway-szigetek közelében állomásozó 4 anyahajó repülőgépeit.

Pearl Harborhoz hasonlóan a császári légiflotta ezúttal sem végzett „alapos munkát”, ugyanis az atoll repülőtere használható maradt, ezért a reggel 7 órakor befejeződő bombatámadás után Nagumo felkészült a „második hullám” elindítására. Időközben támadásba lendültek a Hornet és az Enterprise fedélzetéről felszálló repülőgépek, a rettegett Mitsubishi A6M Zerók azonban megakadályozták, hogy az amerikaiak komoly károkat okozzanak a japán anyahajóknak. Az alacsonyan repülő torpedóbombázók gyakorlatilag öngyilkos akciót hajtottak végre és rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek, ezzel azonban elvonták a japánok figyelmét a magasabb légtérről, ami az ütközet későbbi szakaszában döntőnek bizonyult.

Nagumo admirális csak röviddel fél 9 előtt szerzett tudomást arról, hogy a Midway-szigetek közelében amerikai repülőgép-hordozók is állomásoznak, ez az információ pedig a szárazföldi létesítmények megsemmisítését egyszeriben másodlagossá tette. Nagumo a „második hullámot” ekkor már az ellenséges flotta ellen akarta megindítani, ám várakozni kényszerült, ugyanis az atolltól visszaérkező gépeket ismét fel kellett tölteni bombákkal és üzemanyaggal. Ennek következtében a japánok rendkívül sebezhető pozícióba kerültek, amit az amerikaiak később ki is használtak: miután az alacsonyan repülő torpedóbombázók elvonták a légvédelem figyelmét, fél 10 körül a magasabb légtérből érkező zuhanóbombázók végzetes csapást mérhettek a császári anyahajókra. Az Akagi és a Kaga perceken belül megsemmisült, a Szórjú pedig az esti órákban ugyancsak elsüllyedt. Az egyetlen megmaradt repülőgép-hordozó, a Hirjú repülőgépei eközben harcképtelenné tették a Yorktownt, ám másnap reggelre ez a hajó is a többi „óriás” sorsára jutott.

Nagumo Csúicsi kudarca ellenére Jamamoto admirális még tekintélyes haderővel rendelkezett a térségben, a repülőgép-hordozók és a légierő szinte totális pusztulásával azonban nem maradt esélye az ütközet megfordítására, így a japán flotta június 5-én nyugat felé indult. Ezen a napon a rossz időjárás még megóvta a menekülőket a további károktól, másnap viszont az amerikai repülőgépek rátaláltak Jamamoto hajóira és többet elsüllyesztettek, illetve megrongáltak közülük. Ezekkel a kudarcokkal szemben csak apró „szépségtapasz” volt, hogy június 7-én egy japán tengeralattjáró az óceán fenekére küldte a harcképtelen Yorktownt. A Midway-szigeteki ütközet döntő amerikai győzelemmel zárult, amit Japán a későbbiekben már nem tudott kiheverni: a sikertelen támadás után defenzívába kényszerült a Csendes-óceánon, tehát a csata jelentősége egyenrangú volt a szövetségesek – későbbi – el-alameini és sztálingrádi sikereivel. A háború ezzel fordulóponthoz érkezett a Távol-Keleten, amit az 1942 augusztusában meginduló guadalcanali hadjárat világosan megmutatott.