rubicon

Vértanút Ausztriának!

2 perc olvasás
A középkori Európában, a keresztény világegyetem ege alatt nemes versengés bontakozott ki országok s hűbérurak közt, ki adott több szentet, vértanút az egyháznak, mely tájék keresztényibb, hol több a kegyhely, ereklye. A kis országok ebben is hátrányban voltak. Ausztriáról azt tartja a fáma, mivel nem volt vértanúja, csinált magának: felakasztotta Kálmánt, a szent életű zarándokot.

„Toszkána, te Ferencet hűségesen megtartottad, Márkus, véled a velencések dicsekednek, Ausztria Kálmánt felakasztotta.”

(16. századi versek kalendárium)

Thietmar merseburgi püspök krónikája szerint az 1017-es esztendőben Bajorország és Morvaország határán egy Colomanus nevű zarándokot fogtak el, akit kémnek véltek, és kínvallatással akarták vallomásra kényszeríteni. Ő rendületlenül állította, hogy szegény vándor, aki a Szentföldre igyekezne. Minden hiába, felakasztották. Ártatlansága azonban hamarosan kiderült, a testén ejtett vágásból friss vér csordult, s a fa, amelyre felkötötték, kivirágzott. Tetemét a vidék ura, Henrik őrgróf Melkbe – annak idején Mezelicumnak nevezték – vitette, és ott eltemettette.

A melki apátság évkönyveiben más adatok szerepelnek. Eszerint 1012-ben kínozták meg Kálmnt, és Stockerauban akasztották fel. A következő évben temették el ugyanitt, majd még egy esztendő múlva I. Henrik őrgróf kihantoltatta, és Melkben kellő kegyelettel eltemettette. Halálának napját július 17-re, újratemetését október 13-ra teszik.

Az elkövetkező századokban Kálmán legendája szépen fejlődött és gyarapodott, sőt egy magyar epizóddal is bővült, bár ennek hitelessége megkérdőjelezhető. A hagyomány szerint Henrik bátyját, Poppo trieri érseket Szent István udvarába elvetődvén a magyar uralkodó addig

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.