rubicon

Változó világ

Európa Szent László korában
16 perc olvasás

A 11. század utolsó harmadában az a 18 év, amíg Szent László Magyarország királya volt, Európa történetében túlságosan rövid idő ahhoz, hogy csak a politika történetéről essék szó ebben az összefoglalásban. Érdemes áttekinteni azokat a változásokat, amelyek a 11. században és a 12. évszázad első évtizedeiben kontinensünk történetében lejátszódtak, nemcsak a világi politikában, de a demográfiában, a gazdaságban, a társadalomban, az egyházban és a kultúrában is. Természetesen egy ilyen rövid áttekintés nem tűzhet más célt maga elé, mint a fő vonalak felvázolását.

Nemcsak az utókor, de már a kortársak is úgy vélték, hogy a 11. század a változások időszaka. Az ezredforduló túlélése bebizonyította, hogy a Krisztus ezeréves földi uralmára vonatkozó chiliasztikus elképzeléseknek nem volt valós alapja. A világvége és Krisztus második eljövetele elmaradt, s az európai keresztény világnak további várakozásra kellett berendezkednie. 

Népességrobbanás

Az érezhető változások egyik területe a demográfia volt. Európa népessége a Nyugat-római Birodalom bukása után évszázadokon keresztül nem növekedett, vagy ha igen, különböző csapások következtében ismét megfogyatkozott. Ez a helyzet az ezredforduló után kezdett megváltozni. Ismeretes, hogy Európa népességének becslése tág határok között ingadozik. Van olyan vélemény, amely szerint Krisztus születésekor 31 millióan, 1000 táján pedig 30

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.