Új világ – új világkép

Amikor Kolumbusz „Ázsia keleti partjai” felé hajózott, az európai tudomány még azt vallotta, hogy a hatalmas Orbis Terrarum, azaz a földkerekség egy végtelen óceánnal körülvett óriási sziget. A világnézetet meghatározó keresztény vallás szerint ezen az Isten által teremtett, Európa, Ázsia és Afrika alkotta szigeten – és csakis itt – élnek Ádám és Éva leszármazottai. Az ismert világ határain kí-vül pedig a halál és a káosz várt az emberre.

Vajon eszébe juthatott-e Kolumbusz Kristófnak azon a bizonyos októberi napon 1492-ben, amikor szárazföldet pillantott meg maga előtt, hogy nem az Orbis Terrarum keleti partjaihoz, hanem egy másik világba érkezett? Annyira nem, hogy még csak értetlenséggel sem fogadta azokat a benyomásokat, amelyek ellentmondtak Marco Polo útleírásainak. Egymást követő utazásai alkalmával kizárólag azokat a tényeket vette tudomásul, amelyek eredeti szándékát igazolták, s amelyek beleillettek a világképébe. Csak harmadik, 1498-ban megtett útja ingatta meg valamelyest a hitében.

Ez alkalommal történt, hogy a korábbiaknál délebbre szelte át az óceánt, körülbelül abban a magasságban, ahol az Arany-félszigetet (a mai Maláj-félszigetet) sejtette, mert azt remélte, hogy onnan majd könnyen eléri Indiát. A mai Venezuela Paria-öbléhez jutott el, amikor úgy vélte, hogy egy sziget fekszik előtte. Gondolta, ha megkerüli, kiérkezik az Indiai-óceánra. Az azonban feltűnt neki, hogy a víz, amelyen hajózik édes, nem pedig sós. Felmerült benne, hogy talán nem is tengeren, hanem valami nagyobb